Gazdaság

Kizárták az IMF vezetői posztjára pályázó izraeli jelöltet

Stanley Fischer túlkoros, emiatt nem szállhat versenybe a nemzetközi szervezet igazgatósága szerint.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága kora miatt kizárta a pénzintézet vezérigazgatói posztjára pályázók köréből az izraeli központi bank elnökét, így csak két jelölt maradt a megüresedett tisztségre: Christine Lagarde francia pénzügyminiszter és Agustin Carstens mexikói jegybankelnök – közölte hétfőn a testület két tagja.

A 24 tagú igazgatóság nem volt hajlandó a 67 éves izraeli jegybankelnök kedvéért változtatni azon a szabályon, hogy csak 65 év alattiak pályázhatnak a vezérigazgatói posztra, így kizárta a versenyből Stanley Fischert (képünkön). Két igazgatósági tag azt mondta, hogy Fischer jelöléséhez újra kéne kezdeni a jelölési folyamatot, engedélyezve a korhatár feletti jelöltek indulását.

Az igazgatóság később közleményében megerősítette, hogy Lagarde-ra és Carstensre szűkítette a jelöltek névsorát, és velük találkozik Washingtonban, majd június 30-án kiválasztja közülük a legerősebb jelöltet. A testület tájékoztatójában nem tett említést Fischerről.

Az érvényes szavazati eljárás szerint az európai országok és az Egyesült Államok nagyobb súllyal érvényesíthetik az akaratukat. A BRICS-országok, vagyis Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika május végén nyilatkozatban támogatták az “elavulttá vált íratlan szabályok elhagyását”, miszerint az IMF vezetőjének európainak “kell” lennie.

Lagarde-ot támogatják a szavazatok egyharmadát birtokló európai országok, illetve egy tucatnyi más állam is rá szavazna. Carstent egy tucat latin-amerikai ország támogatja. Kettejük közül a francia pénzügyminisztert tartják esélyesebbnek. Megválasztása esetén ő lesz az IMF első női vezetője.

Az IMF előző vezérigazgatója, a francia Dominique Strauss-Kahn május 19-én lemondott, mert szexuális bűncselekményekkel gyanúsították meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik