Nagyvilág

Forrósodik a vita az új IMF-vezér személye körül

A nemzetközi politikai és gazdasági élet prominens képviselői között egyre inkább körvonalazódik az európai, illetve a fejlődő piaci IMF-vezért támogatók két csoportja.

Több európai vezető az egységes jelöltállítás mellett, a fejlődő államok és az OECD főtitkára pedig az európai utód ellen szólalt fel pénteken.

Korábban több lap is úgy értesült, hogy a francia pénzügyminiszter, Christine Lagarde lehet – a szintén francia – Dominique Strauss-Kahn utódja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élén. Ezt látszik alátámasztani, hogy egy pénteki sajtótájékoztatón Angela Merkel német kancellár azt mondta, hogy nagyra becsüli Christine Lagarde-ot. Bár a kancellár sietett leszögezni: kijelentése nem jelenti azt, hogy hivatalos jelöltet állítana, elemzők egyértelmű jelnek tekintik a nyilatkozatot.

Steffen Seibert német kormányszóvivő korábban arról tájékoztatott, hogy a lehetséges jelölt személyéről még nem született döntés. Seibert elmondta, hogy hamarosan dönthetnek egy közös európai jelöltről.

Pia Ahrenkilde Hansen, az Európai Bizottság szóvivője is a európai jelöltállításról beszélt újságírók előtt, ám leszögezte: Dominque Strauss-Kahn utódja nem kizárólag az euróövezeti államok egyikéből jöhet, hanem az Európai Unió valamennyi tagállamából lehetnek jelöltek. Persze a megfelelő kompetencia és az érdem az, ami számít, nem az állampolgárság – tette hozzá.

A szokásjog szerint eddig Európa adta a valutaalap első emberét, Amerika pedig a Világbank élére jelölhetett vezetőt.

A találgatások közepette azonban továbbra is úgy tűnik, hogy a francia pénzügyminiszter lehet a befutó. A Reutersnek nyilatkozó washingtoni források szerint Amerika kész támogatni egy európai jelöltet, és egy európai forrás arról számolt be, hogy Peking is hajlandó Lagarde jelölése mögé állni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik