gdp
Gazdaság

Jövőre akár 4 százalékra is gyorsulhat a GDP-növekedés

K&H Alapkezelő óvatosságra int a magyar állampapírokkal.

Idén átlagosan 2-2,5 százalék lehet a magyarországi GDP növekedési üteme, amely 2012-ben akár 4 százalékra is gyorsulhat – mondta a K&H Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere a cég befektetői klubjának rendezvényén.

A magyar ipar, a gazdaság bővülését az európai gazdaság, azon belül is elsősorban Németország húzza, ahol Zámbó Tibor szerint az éves GDP-növekedés rátája elérheti akár a 3-3,5 százalékot is, ezt az ütemet várják az elemzők az Egyesült Államok gazdaságának bővülésére is.

A szakember elmondta: rövid távon az alapkezelő a fejlett országok részvényeit ajánlja a befektetői portfóliókban túlsúlyozásra, a magyar állampapírok esetében még óvatos magatartást javasol, mivel még nem ismertek a Széll Kálmán Terv konkrét intézkedései.

A K&H Alapkezelő vezérigazgatója elmondta: a lakosság körében egyre nagyobb hangsúlyt kap az öngondoskodás, az elmúlt évben nagyon népszerű volt a nyugdíj-előtakarékossági számla és a tartós befektetési számla is.

A két megtakarítási forma együttesen közel 210 ezer befektetőt vonzott, és a két termékben összesen mintegy 590 milliárd forintot takarított meg a lakosság – tette hozzá Zobor Zsuzsa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik