Gazdaság

Csak elírás lehet, hogy a Fidesz magánvagyont ellenőriztetne

Nyikos László (Jobbik) szerint elképesztő szakmai hiba maradt az alkotmányjavaslatban.

Az alkotmánytervezetek általános vitájának utolsó napján Nyikos László (Jobbik) bejelentette, hogy “elképesztő szakmai hibát” talált az előterjesztésben. A tervezetben a nemzeti vagyon szerepel, mint az állam által számba vett és ellenőrzött terület.

Csakhogy – emlékeztetett az ellenzéki képviselő – a nemzeti vagyon 100 éve foglalt közgazdaságtudományi fogalom. Abba beletartozik a magánszemélyek vagyona (autók, házak) és a magánkézben lévő vállalati vagyon is, amelynek ellenőrzésére az államnak nincs lehetősége.

Nyikos László szerint a költségvetési tanács intézményét sem kellene az alkotmányban szerepeltetni. A jobbikos politikus kezdeményezte, hogy a kormányzat teremtse meg az önkormányzatok éves költségvetésének külsős ellenőrzését, mert ezt a számvevőszék az elmúlt évek tapasztalatai szerint nem tudja ellátni mindegyik önkormányzat esetében.

A szintén a vitában felszólaló Varga Mihály (Fidesz) egyébként már nem nemzeti, hanem közvagyonról beszélt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik