Belföld

Orbán elébe ment az új alkotmánynak

Magyarország miniszterelnöke régóta az új alkotmány szerint pecsétel.

Orbán Viktor olyan bélyegzőt használ, amely “Magyarország miniszterelnöke” feliratot és a címer körül növényi leveleket ábrázol – írja a Hírszerző. A lap a pecsétet a Miniszterelnökség alapító okiratán fedezte fel. A dokumentumon a dátum december 22-i.

Az országnév és a címer megváltoztatásával Orbán Viktor egyébként nyilvánvalóan nem követ el “szabálytalanságot” – ismeri el a Hírszerző, amely a kormányfői bélyegzőről a Miniszterelnökségen is érdeklődtünk.

A lap kérdésére Szijjártó Péter azt válaszolta, hogy a “rendszerváltoztatás után minden miniszterelnök ezt a címert használta Medgyessy Péterrel bezárólag, aki ezt lecserélte. Mi visszaállítottuk a korábbi állapotot, ami egyébként megfelel a magyar történelmi hagyományoknak.”

“Miután rákérdeztünk a Magyar Köztársaság – Magyarország váltás esetleges hasonló történelmi hagyományaira, a miniszterelnök szóvivője lakonikus tömörséggel a következőket közölte: “Azért Magyarország van odaírva, mert ez az ország neve. Üdvözlettel: Szijjártó Péter”.

Az állami címer megjelenítését ugyanakkor az alkotmány szabályozza, az [1990. évi LXV. sz. törvényben 1§. (6) 2], a törvényhozás meg is tiltotta a nemzeti jelképek korlátlan használatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik