Gazdaság

A Jobbik eltörölné a nyugdíjkorhatárt

Az ellenzéki párt inkább foglalkoztatási minimumot írna elő.

A Jobbik szerint be kellene vezetni az egyéni számla lehetőségét, hogy mindenki tisztában legyen azzal, mekkora nyugdíjra jogosult. A párt alelnöke alapvetésnek nevezte, hogy az egyén jövendő nyugdíját sokkal erőteljesebben kössék az egyén által befizetett járulékhoz.

Az egyéni számla, az egyéni felelősség logikájából következik, hogy a kötelező nyugdíjkorhatárnak nincs értelme, helyette foglalkoztatási minimumot kellene előírni – mondta Sneider Tamás (a képen). A Jobbik támogatja a minimum 20 éves munkaviszony megtartását a nyugdíjba vonulás feltételeként.

A párt életpályamodellt sürget a rendvédelmi dolgozóknak, tűzoltóknak, akik ötévenként “rekreációs” szabadságra mehetnének, maximum hat hónapra. Ebben az esetben 2,5 évvel később mennének nyugdíjba. A Jobbik szerint a szolgálati nyugdíjasoknak kockázatközösséget kellene alkotniuk.

Ez azt jelentené, hogy a közösség tagjait külön csoportban adminisztrálnák. Így könnyen ellenőrizhető lenne az, hogy ezek a munkavállalók a stresszes élethelyzet miatt hamarabb halnak-e meg, és ha ez így van, akkor jogos lenne számukra magasabb nyugdíjat folyósítani.

Sneider Tamás más téma kapcsán, kérdésre válaszolva közölte: bízik abban, hogy kikerül a Fidesz-KDNP alkotmánytervezetéből a gyerekek után járó szavazati jog lehetősége.

AJÁNLOTT LINK:

Sokan meghalnak, mire nyugdíjba mehetnek (Hír24)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik