Gazdaság

Gond van a magánnyugdíjak nyilvántartásával

A könyvelők szerint "selejtes" a pénztárak dokumentációja.

A könyvelőknél elpattant a húr, miután sorra kapnak olyan levelet a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), amely szerint gond van a magánnyugdíjpénztári (mnyp) nyilvántartásokkal. Az úgynevezett számozott bizonylat jelzésű levelekben a NAV tudatja, hogy a 2010-ben mnyp-tagként számfejtett és vallott dogozóknál a pénztárak és az adóhatóság között eltérés van. Arra kérik a könyvelőket, hogy ha valóban eltérés van, akkor tartsanak önellenőrzést, ha meg nem, akkor a levél tárgytalan.

“Na de sírva könyörgöm mit csináljak?” – teszi fel a kérdést az egyik könyvelő, aki szerint nem életszerű, hogy a melléklet szerint egy “dolgozó az év kilenc hónapjából egy-két hónapig nem volt tag”. Ez ugyanis azt feltételezné, hogy valaki januárban, februárban tag volt, márciusban nem, áprilisban és májusban megint, júniusban nem, vagy csak februárban volt tag, máskor nem, holott eredeti “őskori belépő volt, és pénztárat sem váltott”. Van olyan könyvelő, aki azért áll értetlenül a dolog előtt, mert azt sem tudja, ügyfele melyik alkalmazottjával van gond. Ő ugyanis csak azt a kétoldalas listát kapta meg, amely értelmezi a hibakódokat.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal levele:

“Tisztelt Ügyfelünk!
Értesítjük, hogy a levelünk mellékletében szereplő bevallások vonatkozásában a
magánnyugdíjpénztári tagdíj adatait – állami adóhatósági könyvelést követően – az Art. 52. §
(7) bekezdésének bc) pontja alapján továbbítottuk a bevallásában megjelölt
magánnyugdíjpénztár(ak) felé.
A TbjR. 20. § (2) bekezdése alapján a magánnyugdíjpénztár egyeztetés lefolytatása iránti
kérelemben megkeresi az állami adóhatóságot, ha a saját nyilvántartása, az állami adóhatóság
adatszolgáltatása és a tagdíjfizetés között eltérést állapít meg.
Jelen levelünk mellékletében szereplő bevallás(ok)ra vonatkozóan érkeztek megkeresések a
magánnyugdíjpénztár(ak)tól.
Amennyiben úgy ítéli meg, hogy a probléma még továbbra is fennáll, úgy kérjük, hogy a
bevallására szíveskedjen adózói javító (helyesbítő) vagy önrevíziós bevallást benyújtani a
felsorolt magánnyugdíjpénztári (sic!) eltérések rendezése érdekében.
Tekintettel arra, hogy a jelzett bevallásokat érintő magánnyugdíjpénztári (sic!) eltérések rendezése
nélkül az Ön által foglalkoztatott magánszemély magánnyugdíjpénztári (sic!) számláján a pénztár nem tudja lekönyvelni a tagdíjat, amely azonban létfontosságú az érintett magánszemélynek, ezért
közreműködésére a magánszemély nevében is számítunk. Amennyiben az érintett bevallások rendezése időközben megtörtént, úgy kérjük levelünket tárgytalannak tekinteni szíveskedjen.
Együttműködését köszönjük.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik