Gazdaság

Több lesz az adós, nem pihennek a végrehajtók

Nemcsak a lakáshitelesek panaszkodnak, hanem a követeléskezelők is.

Egy bírósági végrehajtásnál elárverezett húszmillió forintos ingatlan után akár nyolcmillió forintot is felszámolhatnak a végrehajtók. A követeléskezelőknek eladott hiteltartozások néhány hónap alatt a kétszeresükre dagadhatnak – írja a Magyar Nemzet.

A végrehajtók jelenleg is folyamatosan ügyködnek, hiába nem lehet kilakoltatni a fizetésképtelen ügyfeleket az ingatlanjaikból – állítja a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete (BHKE). Az adósok érdekeit képviselő szervezet szerint a végrehajtók azért végeznek a szükségesnél több munkát a moratórium idején, hogy minél nagyobb költséget és munkadíjat számoltassanak el maguknak.

Lénárd Mariann, a BHKE főtitkára a Magyar Nemzetnek elmondta, hiába szabályozzák a törvények az ügyfelek nyakába varrható költségeket, kellő szigor híján a végrehajtóknak járó pénzek miatt a szükségesnél jóval nagyobb összegek rakódhatnak rá a már eleve tetemes adósságokra.

Közben a Világgazdaság azt írja, hogy ez az év a követeléskezelőknek sem lesz könnyű. A bizonytalanságot több tényező befolyásolja, a nemzetközi piac mellett érdemben mérlegelni kell az állam piacalakító szerepét – mondta Pongrác László, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (Makisz) alelnöke, a Sigma cégcsoport vezérigazgatója.

Idén a fizetési fegyelemre számottevően ható intézkedések születhetnek, így a devizahitelesek megsegítése, a kilakoltatási moratórium kérdése vagy a KHR- (BAR-) listára való fel- és lekerülés körülményei. Az év egyik nagy kérdése, mi történik a nehéz helyzetben lévő devizahitelesekkel.

2011 a piac átrendeződését is magával hozhatja, miután azok a szereplők, akik alacsony árakkal próbáltak megbízót szerezni, nem biztos, hogy a mostani környezetben nyereségesen tudnak működni. Komoly kihívást jelent, hogy a késedelmes számlák aránya gyakorlatilag minden szegmensben nő. A lakosság esetében a várakozások szerint közel 10 százalékkal nőhet a nemfizetések száma, míg az üzleti szegmensben már a stagnálás is jó eredménynek számít.

AJÁNLOTT LINKEK:

Kiszolgáltatott adósok (Magyar Nemzet)
Nehezebb lesz idén behajtani a tartozásokat (Világgazdaság)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik