Gazdaság

Az Országgyűlés választaná a monetáris tanács tagjait

A nemzetgazdasági államtitkár szerint a változtatással nem sérül a testület függetlensége.

A jövőben az országgyűlési képviselők választanák a monetáris tanács tagjait, a jegybank elnöke és alelnökei kivételével – mondta Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár a kormány jegybankról szóló törvénymódosító javaslatának általános vitájában.

Az államtitkár expozéjában hangsúlyozta: a változtatással nem sérül a Magyar Nemzeti Bank legfőbb döntéshozó testületének függetlensége, vagyis a kormány ezentúl sem tud sem közvetlen, sem közvetett eszközökkel nyomást gyakorolni a jegybankra.

Cséfalvay Zoltán megjegyezte továbbá, hogy a tervezett módosítás ellen az Európai Központi Bank sem emelt érdemi kifogást.

Kiemelte: a törvénymódosítás által biztosított hatékony és a független monetáris politika a magyar gazdaság állampolgárok alapvető érdekeit szolgálja majd.

A parlament a jövőben az Országgyűlés gazdasági bizottságának javaslata alapján választaná a monetáris tanács említett tagjait, a testület által figyelembe vett átfogó szempontok alkalmazásával kiválasztott személyek révén pedig tovább javulhat a jegybank döntéseinek megalapozottsága – fejtette ki Cséfalvay Zoltán.

Hozzátette: a monetáris tanács tagjai feletti országgyűlési felelősségvállalás az Európai Unió, valutaunióhoz eddig nem csatlakozott országainak – például Bulgária, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia és Svédország – gyakorlatát követi.

A kormány képviselője kitért arra is, hogy a monetáris tanács jelenlegi előírások szerinti tagjainak megbízatása 2011. február 28-án jár le, a parlament által megválasztott új tagok pedig csak ezt követően foglalhatják el helyüket a testületben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik