Gazdaság

A harmincasokra támaszkodhatnak a magánkasszák

Hét pénztár megszűnhet. Százezer alá csökkent a maradók száma.

Számszerűen a legtöbben a 31-35 évesek közül (24 057-en), a legkevesebben pedig a legfeljebb 20 éves pénztártagok közül (396-an) döntöttek úgy, hogy a magánnyugdíjrendszerben maradnak. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján közzétett adatok szerint az átlagos maradási arányt (3,12%) felülmúlták a legalább 56 éves pénztártagok (4,07%).

Ebben a korcsoportban feltehetően már magasabb összegű megtakarítás gyűlt össze, s annak is szerepe lehetett, hogy az összeg örökölhető (ha a pénztártag a magán-nyugdíjpénztári szolgáltatás igénybevétele előtt meghal). Az 51-55 éveseknek a 2,56 százaléka (4.837 fő), míg a 46-50 éveseknek a 3,11 százaléka (8.858 fő) nyilvánította ki maradási szándékát.

A magánkasszák mellett voksolók 58,66 százaléka férfi, 41,34 százaléka nő. A férfi pénztártagoknak a 3,71 százaléka, a női tagoknak a 2,55 százaléka maradt magánpénztári tag.

Előzőleg az is kiderült, hogy a tizennyolc magánnyugdíjpénztárból hét került a kétezer fős létszámminimum alá. Öté viszont a tízezret is meghaladja – ők a legesélyesebbek arra, hogy hosszabb távon fennmaradjanak.

Hat kasszánál “rezeg a léc”, ugyanis közülük négy megmaradó tagjainak a száma közelebb van a két-, mint a háromezerhez, s a másik kettőé is alig lépi túl a háromezret. A legnagyobb (19,7 százalék) részesedést az átrendeződés után az összes nyilatkozóhoz viszonyítva az ING érte el, őt az OTP követi (18,11 százalék), majd az Aegon (17,34 százalék), az AXA (13,62 százalék) és az Allianz (11,07 százalék).

Bár február 1-jén arról számolt be az ONYF, hogy a január 31-i adatok szerint 102 019 magán-nyugdíjpénztári tag nyilatkozott arról, hogy a magánnyugdíjrendszerben kíván maradni, a most közzétett adatok szerint csak 97 422 a maradók száma. Ezzel kapcsolatban az ONYF tudatta, folyamatosan dolgozzák fel a nyilatkozatokat, “az iktatási rendszerben történő feldolgozás lehetővé teszi az adatok konszolidálását, a visszavont nyilatkozatok, téves iktatások kiszűrését”.

A közzétettek adatok továbbra is csak előzetesek, hiszen jelenleg is érkeznek a külképviseletekről nyilatkozatok, valamint az igazolási kérelmek alapján még február 28-ig nyilatkozattételre jogosultak a pénztártagok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik