Gazdaság

Tovább bonyolódik a ferihegyi taxiügy

Levélben kért segítséget a belügyminisztertől a Budapest Airport.

A közrend helyreállításában való közreműködésben kérte Pintér Sándor belügyminiszter segítségét a Budapest Airport Zrt. a Ferihegyi taxiügyben. A repülőteret üzemeltető társaság kommunikációs igazgatója közölte, hogy a levél tartalmát nem közölheti.

Hardy Mihály annyit árult el, hogy – a korábban a ferihegyi drosztokat szerződés alapján használó – Zóna taxijai tilosban parkolnak, dolgozói zaklatják az utasokat és az árban aláígérnek a jelenlegi szerződött partnernek, a Főtaxinak.

Ferihegyen csúcsidőben naponta akár 30-40 ezer ember is igényt tarthat taxis szolgáltatásra. A Budapest Airport október 7-én közölte, hogy felmondta az addigi megállapodást a Zóna Taxival, és az ezt követően a repülőtérről üzemelő taxiszolgáltatásra kiírt tender győztese a Főtaxi lett.

A taxitársaság 2010. december 7-től végzi a repülőtéri taxiszolgáltatást. A korábbi tájékoztatás szerint elődjénél olcsóbb, 1.700-5.700 forint közötti tarifákat ígért a Főtaxi és vállalta, hogy a BA előírásának megfelelően az utasok a megrendeléstől számítva legfeljebb 5 percet várakozhatnak az autókra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik