Gazdaság

Petykó: szakítani kell a régi gazdaságpolitikával

Az új kormány új gazdaságpolitikát fog megvalósítani, erős brüsszeli kötöttség mellett, mely kiemelten fogja támogatni a kis- és közepes vállalkozásokat - közölte Petykó Zoltán.

Új gazdaságpolitika, új társadalompolitika kell, valamint meg kell változtatni az operatív programokon belül a lehetőségeinket – mondta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitóján, ahol az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) fontosabb elemeit ismertette előadásában.

A fejlesztési ügynökség elnöke leszögezte: a gazdasági növekedés az ÚSZT-n keresztül indul meg, ebben a fő hangsúly a termelő és a technológiai szektoron lesz.

Az ÚSZT az első Széchenyi Tervhez képest több kitörési pontot tartalmaz. Az egészségipar fejlesztésére helyezi részben a hangsúlyt, köztük a gyógyászati beruházásokra és a gyógyturizmusra – mondta Petykó Zoltán. A zöldgazdaságot szintén kitörési pontként nevezte meg, de prioritásként a foglalkoztatás bővítését említette.

A kormány 2014-re elérendő céljaként a fejlesztési ügynökség elnöke a beruházási ráta 17 százalékról 25 százalékra növelését, az 1 százalékos GDP-növekedés 4-6 százalékosra növelését, valamint 250-300 ezer új munkahely megteremtését sorolta.

A fejlesztési ügynökség munkatársai ezután a rendezvényen megjelent közel kétszáz vállalkozás vezetőjének tájékoztatást adtak a pályázati lehetőségekről, a folyamat egyszerűsítéséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik