Gazdaság

Az Új Széchenyi Terv az egymillió új munkahely záloga

A 2011. január 15-én induló Új Széchenyi Terv legfontosabb célja a foglalkoztatás dinamikus bővítése, tíz év alatt pedig egymillió új és adózó munkahely létrehozása.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye utal rá: a program olyan kapaszkodót kínál a vállalkozásoknak, amelynek segítségével képesek lesznek versenyképességüket növelni és egyre több embernek munkát adni. Ez a legutóbbi szakmai konzultáción hangzott el a Gellért Szállóban, amelyet a foglalkoztatás témakörében rendezett a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A foglalkoztatás dinamikus bővítése azt jelenti, hogy az államnak a vállalkozásokat kell olyan helyzetbe hoznia, hogy egyre több embernek tudjanak munkát adni. A versenyképesség növelésében a támogatások mellett döntő szerepe van a gazdaságpolitika eszközeinek, a szabályozási környezet és az adórendszer alakításának is.

Ahhoz, hogy a foglalkoztatási szint, és ezzel együtt a gazdaság teljesítménye is növekedjen, több dolognak kell egyszerre érvényesülnie. A külföldi tőke számára anyagilag vonzóvá kell tenni a magyarországi beruházásokat, segíteni kell a kis- és közepes vállalkozások fejlődését, az embereket anyagilag motiválni kell a munkavállalásra, valamint a képzéseket az új gazdasági igényekhez kell igazítani. Emellett paradigmaváltásra van szükség a foglalkoztatás terén: minden lehetséges eszközzel támogatni kell azok munkába állását, akik képesek a munkavégzésre.

A foglalkoztatási program elsődleges célja a potenciális munkavállalók felkészítése, az elhelyezkedésüket segítő és ösztönző támogatások biztosítása. A foglalkoztatáspolitika eszközei elsősorban a foglalkoztathatóság javítását, a munkaerő-kereslet és kínálat jobb illeszkedését, a munkanélküliek és más aktív korú nem foglalkoztatottak elhelyezkedését célozzák meg.

A célzott támogatásokkal segíteni kell a leghátrányosabb térségekben élők munkahelyhez jutását úgy, hogy mindenki számára megérje dolgozni. A munkahelyteremtés ösztönzéséhez, a meglévő munkahelyek megtartásához elengedhetetlen a járulékterhek csökkentése, a közfoglalkoztatás rendszerének egyszerűsítése, illetve a szürke- és feketegazdaság kifehérítése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik