Gazdaság

Szakszervezetek: elfogyott a türelem

A szombati szakszervezeti demonstráció az első olyan jelentős érdekvédelmi megmozdulás, amely tükrözi, hogy elfogyott a türelem - fejtette ki Borsik János.

A szombati demonstrációt az Autonóm Szakszervezeti Szövetség (ASZSZ) mellett a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szervezi.

A tiltakozó akció legfontosabb pontja a 16 százalékos, egykulcsos szja, amely a munkavállalók 88 százalékát érinti hátrányosan, ha nem sikerül megfelelő bérmegállapodásra jutniuk a szociális partnereknek – mondta Borsik János, az ASZSZ elnöke. Megerősítette: az új szja-rendszert a szakszervezetek igazságtalannak és aránytalannak tartják.

Tiltakoznak a konföderációk a 98 százalékos különadó ellen is, amely Borsik János szerint sok olyan embert sújt, aki erre nem szolgált rá. A lényeget illetően azonban, ahogyan az előző kormányok egyike sem, úgy az Orbán-kormány sem kíván lépni – mondta. Holott joga lenne – ahogy az önkormányzatoknak is – beleszólni a menedzserszerződések tartalmába, erre azonban nem készül ez a kormány sem – fejtette ki.

A magán-nyugdíjpénztári kormányzati döntésről pedig azt mondta az elnök: a kormánynak először meg kellett volna vizsgálnia, hogy hogyan működnek a pénztárak, hogyan lehetne a hatékonyságot növelni. Ehelyett a kormány hatástanulmány nélkül döntött a magánpénztárakról, kiszolgáltatott helyzetbe hozva a pénztártagokat. “Ez nem elintézési mód” – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik