Gazdaság

Vezetőváltások várhatók a Rail Cargo Hungaria tulajdonosánál

Leváltják a Rail Cargo Hungaria (RCH) tulajdonosának, a Rail Cargo Austriának (RCA) két vezetőjét, mert nem tudtak megfelelő takarékossági tervet összeállítani.

Sajtóértesülések szerint az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) holding vezérigazgatója, Christian Kern az ÖBB felügyelőtanácsának csütörtöki ülésén kezdeményezi Friedrich Macher leváltását a konszern teherszállítási üzletága, az RCA éléről. Osztrák lapok úgy tudják, távozik Günther Riessland az igazgatóság elnöke is.

A két igazgatónak állítólag azért kell távoznia, mert nem tudtak olyan takarékossági tervet előállítani, amellyel a veszteséges RCA – és vele együtt a magyar leányvállalat – saját erejéből, vagyis állami, illetve konszernen belüli források nélkül nyereségessé válhatna.

Machernek és Riesslandnak állítólag azt is felróják, hogy két és fél éves működésük alatt nem tudták a volt MÁV Cargót integrálni az RCA-ba.

A mintegy háromezer főt foglalkoztató Rail Cargo Hungariánál októberben 460 fős leépítést jelentett be a tulajdonos. A tervezett létszámcsökkentés mértékét a magyar szakszervezetek követelésére és sztrájkfelhívása nyomán végül mérsékelték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik