Gazdaság

Nyugdíj: íme az átlépésről szóló kormánytervek

A magán-nyugdíjpénztári tagoknak 2011. január 31-ig kell eldönteniük, hogy visszatérnek-e az állami kasszába.

A kormány szerdai ülésén nyugdíjmentő törvénycsomagot fogadott el – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György hozzátette: a nyugdíjreform részeként a 3 millió magán-nyugdíjpénztári tagnak 2010. december 15. – 2011. január 31. között kell eldöntenie, hogy visszatér-e az állami kasszába, vagy nyugdíjbefizetéseit immár önkéntes magánpénztárakba fizeti be.

Ha a parlament elfogadja a törvénycsomagot, akkor csak azon munkavállalóknak kell nyilatkozniuk, akik továbbra is magánnyugdíjpénztárba kívánják utaltatni nyugdíjjárulékukat. Azoknak a munkavállalóknak, akik a magánpénztárakat választják, jóváírják a 2010. november 1. és 2011. december 31. közötti 14 havi befizetést, és szabadon rendelkezhetnek azzal a 10 százalékkal, amit nyugdíjjárulékként kell befizetniük. Matolcsy György ugyanakkor hangsúlyozta, hogy aki ezt a megoldást választja, annak a 24 százalékos munkaadói nyugdíjjáruléka nem kerül saját számlára, így gyakorlatilag “jelenlegi nyugdíjjogosultságának 70 százalékát elveszíti” – fogalmazott a miniszter.

A nemzetgazdasági miniszter azt is hangsúlyozta, hogy a munkavállalók által magánnyugdíjpénztárba befizetett 10 százalékra az állam már nem vállal garanciát. Azon magán-nyugdíjpénztári tagoknak, akik visszatérnek az állami kasszába, tehát szándékukról nyilatkozniuk sem kell, az éves infláció erejéig kiegészíti az állam a veszteségeiket, akiknek ugyanakkor nagyobb hozamuk volt az inflációnál, azt készpénzben felvehetik, vagy átvihetik egy magánbiztosítóhoz.

A kormány a törvénycsomag segítségével kívánja pótolni a nyugdíjkassza 900 milliárd forintos hiányát – mondta Matolcsy. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: a magánnyugdíjpénztárakból az állami kasszához visszatérők által biztosított forrásokat csak az államadósság csökkentésére és a nyugdíjreform kiadásaira lehet fordítani. Az állam átfogó vizsgálatot kezd a magánnyugdíjpénztárak 2700 milliárd forintra becsült vagyonának ellenőrzésére. A tárcavezető reményei szerint a munkavállalók döntő többsége visszatér az állami nyugdíjszektorba, hiszen ezzel minden átlépő jól jár.

A nyugdíjmentő törvénycsomag nyomán a nyugdíjbefizetéseket csak a nyugdíjak folyósítására lehet felhasználni. A szakminiszter hozzátette: a kormány tervei szerint a jövőben minden munkavállalónak lesz egyéni számlája, függetlenül attól, hogy valaha is tagja volt-e magánnyugdíjpénztárnak. Az egyéni számlákat a házastársak örökölhetik majd. A törvénycsomagot a tervek szerint december 15-ig elfogadja a parlament.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik