Gazdaság

A zárószavazás előtt még átírták az adócsomagot

Az utolsó pillanatban is módosultak a szabályok, Szász Károlyt kimentették a különadó alól.

Mint korábban megírtuk, az Országgyűlés ma megszavazta a jövő évi adó- és járuléktörvényeket, de még a szavazás előtt is fogadtak el módosító javaslatokat.

A hitelintézetek esetében az adóalap 50 milliárd forintot meghaladó része után 0,50 százalék helyett 0,53 százalék lesz a bankadó kulcsa – írja a Portfolio.hu. Az 50 milliárd alatti adóalapra továbbra is 0,15 százalékos kulcs vonatkozik. Emellett változik viszont a bankadó alapja is, amely így az EU-s leánybankokkal bíró pénzintézeteknek (így az OTP-nek) lehet kedvezőbb.

Ennek ellenére az OTP nem biztos, hogy jól jár, hiszen egy eredményarányos, 30 százalékos hitelintézeti különadót is kivetnek jövőre, ami ugyan az eddigi bankadóból levonható lesz, viszont a társasági adó alapjából nem, így a Portfolio.hu szerint összességében akár rá is fizethet az utolsó pillanatban megejtett változásokra az OTP.

Jobban járhat a Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Pannónia biztosító, hiszen Matolcsy György javaslata alapján jövőre a biztosítók esetében 1 milliárd forintig 1,5 százalék, 8 milliárd forintig 3 százalék, 8 milliárd forint adóalap felett pedig 6,4 százalékos lesz az adómérték, ami így értelemszerűen a kisebb biztosítóknak kedvez.

A Hírszerző arra hívta fel a figyelmet, hogy Lázár János módosító javaslata szerint nem kell 98 százalékos különadót fizetnie annak, akit 2005 előtt elbocsájtottak, de a bírósági döntés értelmében később kapott végkielégítést. A leírás ráillik Szász Károlyra, a PSZÁF korábbi és jelenlegi elnökére.

A kormány – a korábbi hírekkel ellentétben – nem vezeti be a munkáltatói tb-járulék-plafont – írta meg az Index.

AJÁNLOTT LINKEK:

Jól megbolygatta a kormány a bankadót (Portfolio.hu)
Barátok közt II.: Szász Károlynak nem kell különadót fizetnie (Hírszerző)
Durván belenyúltak az adócsomagba (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik