Gazdaság

Elállhat az RTL Klubos üzlettől Fellegi volt cége

Az Index szerint az Infocenter mégsem veszi meg az IKO Média Holdingot.

Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt. (Infocenter) az IKO Média Holding Zrt. (IKO Média) megszerzésén keresztül az RTL Klub 31 százalékos tulajdonrészéhez is hozzájut, az Index információi szerint azonban a két cégnek nem sikerült megegyeznie egymással a vételárról.

A hírportál szerint emellett a piaci viszonyok változása is hozzájárult a megállapodás elmaradásához. Egy neve elhallgatását kérő, vezető beosztású RTL-es alkalmazottra hivatkozva azt írják, a felek akár újra is tárgyalhatnak, amiről a jövő év elején, az új médiatörvény várható hatálybalépése után döntenek.

Mint tegnap beszámoltunk róla, a Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte, hogy Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter volt cége, az Infocenter egyedüli, közvetlen irányítást szerezzen az IKO Média felett, így a Heti Válasz kiadásában, valamint a Class FM-ben is érdekelt csoport médiapiaci érdekeltségei az RTL Klubos szerepvállalással bővülhettek volna. Most úgy tűnik, hogy ez – legalábbis egyelőre – elmarad.

AJÁNLOTT LINK:

Mégsem tud beszállni az RTL-be Fellegi volt cége (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik