Gazdaság

Fizetős RTL: a csatorna új időszámításról beszél

Szerintük nem kell a kábel-előfizetések díjemelésétől tartani, ha a szolgáltatók maguk is szemléletet váltanak.

Nyílt levélben fordult Szalai Annamáriához, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökéhez a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség csütörtökön amiatt, hogy jövőre az RTL Klub és piaci hírek szerint a TV2 is előfizetési díjat kérne a műsoráért a kábelszolgáltatóktól és az Antenna Hungáriától. A szervezetnél úgy látják, hogy ez felborítaná a teljes magyar hírközlési és médiapiacot.

Szalai Annamária a nyílt levél kapcsán csütörtökön azt mondta: nagy aggodalommal szemléli, mi történik a terjesztők és a csatornák között. Felerősödött a verseny a terjesztők és a műsorszolgáltatók között is, valamint most már a két szektor egymással is versenyez. Ennek a kisebb műsorterjesztők, a kisebb tévécsatornák lehetnek vesztesei, akik kiszorulhatnak a csomagokból, valamint a nézők, akik többet fizethetnek a kábeltévéért vagy az eddiginél kevesebb tartalmat kaphatnak. Szerinte hamarosan a parlament elé kerül az új médiatörvény tervezete, amelynek tartalmaznia kell majd a műsorterjesztők és a műsorszolgáltatók, azaz a csatornák közötti viszony szabályozását is.

Az RTL Klub szerint a nyilatkozatból egyértelműen az derül ki, hogy Szalai Annamária jogos igénynek tartja a társaság díjra vonatkozó igényét, valamint fontosnak a kábel-előfizetési díjképzés átláthatatlanságának megszüntetését – derül ki a tévétársaság pénteki közleményéből. Az a szándék, hogy ezeket a kérdéseket a készülőben lévő új médiaszabályozás rendezze, egyben azt is jelenti, hogy 2011-től új időszámítás kezdődhet a kábelszolgáltatók és a televíziós műsorszolgáltatók viszonyában – teszik hozzá.

A csatorna már korábban is többször jelezte, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, az elmúlt 13 év történései jelentős piaci anomáliákat okoztak. Az országos kereskedelmi televíziók indulásakor az új tévék műsorait a kábeltársaságok nem az úgynevezett szociális csomagba, hanem a jelentősen drágább bővített csomagba tették. A szolgáltatók így az évek során százmilliárdos bevételre tettek szert, és az összegen csak a tematikus adókkal osztoznak a mai napig is. A bevételekből így csak éppen az a két adó nem részesül, amelyek a legnagyobb szerepet játszották abban, hogy az előfizetők a drágább csomagokat választották – emlékeztetnek a közleményben.

A kábelszolgáltatók jelentős állami támogatásokhoz is jutottak a hálózataik fejlesztéséhez, aminek anyagi fedezetét éppen az országos kereskedelmi televíziók koncessziós díja adta. Az RTL szerint így ma a kábel-előfizetők gazdagítják a kábelszolgáltatókat, fizetnek sok olyan csatornáért is, amelyet ritkán vagy akár soha nem néznek. A kábelszolgáltatók a nekik befolyó tízmilliárd feletti éves bevételeiken csak éppen azokkal a társaságokkal nem osztoznak, amelyeknek elsősorban köszönhetik ezen bevételeik keletkezését – fogalmaznak.

Az RTL Klub a probléma végletes leegyszerűsítésének tartja a szolgáltatók azon álláspontját, amely törvényszerűnek tekinti, hogy a kereskedelmi televízió által szorgalmazott díj bevezetése a kábel-előfizetések drasztikus emelkedéséhez vezetne. Nem kell ettől tartani, ha a kábelszolgáltatók maguk is szemléletet váltanak és azokat a csatornákat szerepeltetik legnagyobb csomagjaikban, amelyekre valóban tömeges nézői igény mutatkozik – írják a közleményben.

AJÁNLOTT LINK:

Januártól fizetőssé válik az RTL Klub (Hír24)

Akár ki is vehetik a kábeles csomagból a fizetős RTL-t (Hír24)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik