Gazdaság

Petykó: az uniós források több mint felét kötötték le

Magyarországon a 2013 végéig rendelkezésre álló körülbelül nyolcezer milliárd forint európai uniós forrásból 2010 első félévéig 4200-4300 milliárd forintot kötöttek le támogatási szerződéssel.

Ugyanakkor csak 1300 milliárd forint kifizetés történt – mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke csütörtökön Budapesten.

Petykó Zoltán a Nemzetközi Projektmenedzsment Nap alkalmából rendezett sajtótájékoztatón kifejtette: ennek megfelelően körülbelül 6700 milliárd forintnyi pályázat lesz folyamatban a következő három évben, amelyet meg kell valósítani, ebben pedig a projektmenedzsmentnek óriási feladatai lesznek.

Hangsúlyozta: 2011-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség minél több pályázati kiírást szeretne megjelentetni, majd 2013-ig fokozatosan csökkenne a pályázatok száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik