g20
Gazdaság

G20: Élénk vitát kavar Geithner javaslata

Élénk vitát váltott ki a húsz legfejlettebb ipari állam pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek dél-koreai tanácskozásán Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter javaslata.

A pénteken megnyílt kétnapos tanácskozáson, a dél-koreai Kjongdzsuban a devizapiaci, kereskedelmi és makrogazdasági egyensúlytalanságok kezelésével kapcsolatos közös irányban próbálnak a résztvevők megegyezni a G20 országcsoport politikai vezetőinek csúcsértekezlete előtt.

Az amerikai pénzügyminiszter a találkozóra küldött levelében azt javasolta, hogy a nagy külső adósságállománnyal rendelkező fejlett gazdaságok folyó fizetési mérleghiányukat, illetve többletüket a következő években szorítsák bruttó hazai termékük (GDP) 4 százaléka alá.

Geithner javaslata szerint a G20 országoknak el kellene kötelezniük magukat arra is, hogy tartózkodnak az olyan árfolyampolitikáktól, amelyek célja, hogy az adott állam kereskedelmi versenyelőnyt szerezzen valutája tényleges gyengítése révén, vagy az alulértékelt fizetőeszköz felértékelődését megakadályozva.

Az amerikai javaslatok főként Németország részéről váltottak ki ellenállást: Rainer Brüderle német gazdasági miniszter ezzel kapcsolatban a tervgazdasági gondolkodás visszatérésére, valamint a növekvő nemzeti egoizmus veszélyére figyelmeztetett. Úgy vélte, hogy a javaslatokban foglaltak helyett inkább azokat a hibákat kell kiküszöbölni, amelyek az egyensúlytalanságokhoz vezettek.

Berlin már régóta bizonygatja, hogy Németország exportsikerei és kereskedelmi mérlegtöbblete nem az árfolyampolitika következménye, hanem a német cégek jobb versenyképességére vezethető vissza.

A találkozón elhangzott orosz vélemény szerint az árfolyampolitika kérdésében a hosszú távú fókuszt a piaci viszonyokat tükröző árfolyamokra kell helyezni, vagyis el kell kerülni a kiterjedt állami beavatkozást az árfolyamok alakításába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik