Gazdaság

Százmilliárdokat hagy az embereknél az új szja-rendszer

Lázár János szerint 308 milliárd forintot hagy majd az új személyijövedelemadó- (szja-) rendszer az embereknél.

A Fidesz frakcióvezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök világossá tette, hogy sem a magán-nyugdíjpénztári, sem pedig az adórendszerbeli átalakításnak nem lehetnek vesztesei. “Jól fognak járni az emberek, senkit nem fogunk magára hagyni” – idézte a kormányfőt Lázár János.

A frakcióvezető szerint soha nem látott mértékben rendezik át a magyar adórendszert a benyújtott adótörvény-javaslatok, amelyeket csakúgy, mint a második akciótervet, teljes egészében támogatott a kormánypárti frakciószövetség.

A tanácskozáson meghallgatták Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt is, aki az Út a munkához elnevezésű program jövőjével kapcsolatban adott tájékoztatást.

Ezzel összefüggésben Lázár János úgy fogalmazott, “örömmel nyugtáztuk”, hogy a vidéki Magyarország polgárai közül sokan fognak közhasznú, közcélú foglalkoztatás keretében, egy teljesen más rendszerben munkához jutni.

Ennek részleteiről az államtitkár a költségvetés benyújtásával párhuzamosan fogja tájékoztatni a nyilvánosságot, jövő év január 1-jétől a teljes rendszer átalakul – tette hozzá a frakcióvezető. Az ülésen felszólalt Rogán Antal is, aki a lakáshiteleseket érintő “védőjogszabályok” állásáról számolt be. Megvitatták a válságadókkal kapcsolatos törvényjavaslatot is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik