Gazdaság

Gyászos hónap volt szeptember a cégek számára

Soha annyi céget nem számoltak még fel egy hónap alatt, mint szeptemberben: az 1914 felszámolás 35 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az Opten csütörtökön.

A közlemény szerint a sok új eljárás megindításában közrejátszhatott az is, hogy a cégbíróságok feldolgozták az augusztusi ügyhátralékot. Csorbai Hajnalka, az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója szerint azonban csupán a bíróságok munkarendjével nem lehet megmagyarázni a tovagyűrűző válságot.

Kifejtette, a katasztrofális helyzet mögött a kis- és közepes vállalati szektor likviditási pozíciójának további romlása áll. Ezt alátámasztja az is, hogy a legutolsó negyedévben gyorsuló ütemben nőtt a felszámolásra jutó cégek száma. Az első három negyedévben összesen 13 404 cég jutott erre a sorsra, ami 21 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában volt. Félévkor még csak 15 százalékos volt a növekedés.

Az Opten adatbázisa szerint a megelőző év azonos időszakához képest jelentősen nőtt azoknak a cégeknek a száma is, amelyeket saját tulajdonosaik ítéltek bezárásra. A szeptemberben indított 1133 végelszámolás 33 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket, míg az első három negyedévben bezárt 10 856 cég 11 százalékkal több, mint 2009 első kilenc hónapjában volt.

Szeptember ezen a téren is kiugró adatot hozott, és itt is megfigyelhető a gyorsuló növekedés, hiszen míg félévkor 8,5 százalékos volt a növekedés, addig a tempó a harmadik negyedév végére 11,6 százalékra kúszott fel.

Csorbai Hajnalka szerint ez nem feltétlenül rossz ennyi felszámolás mellett. A baj sokkal inkább az, hogy a végelszámolások 20 százaléka végül felszámolási eljárásba fordul át.

A közlemény szerint szeptemberben kiemelkedően sok, 4127 céget alapítottak, s ez sem magyarázható pusztán a bírósági munka felgyorsulásával. Az új cégek száma ugyanis augusztusban is gyorsan nőtt, az előző év azonos időszakához viszonyított növekedés viszont már meghaladja az 50 százalékot.

Az igazgató szerint ez komoly probléma. Gazdaságilag ugyanis nem reális, hogy a jelenlegi pesszimista hangulatban ilyen sokan gondolják úgy, hogy pont most érdemes vállalkozásba fogniuk. Az igazgató úgy véli, a megugrás mögött jellemzően három ok állhat: a munkanélküliség elől elkeseredettségükben vállalkozásba menekülők, a magánszemélyek vagy családok “adóoptimalizálása”, valamint az üzletszerűen adósságokat hátrahagyó vállalkozók újbóli próbálkozásai.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik