Gazdaság

Közel 30 ezer cég húzta le a rolót az elmúlt két évben

Az elmúlt két esztendőben összesen 29 281 vállalkozást számoltak fel, a több mint 600 ezer létező cég 4,85 százalékát, idén a végelszámolások fele fordult át felszámolásba.

Az elemzők a felszámolások magas arányát azzal magyarázzák, hogy romlottak a hitelezők anyagi lehetőségei, miközben idén – a múlt év azonos időszakához képest – mintegy 26 százalékkal nőtt a vállalkozások fizetésképtelenségi mutatója.

A cégek, amelyek a válság kibontakozása előtt részben hitelből fedezték a növekedéshez szükséges forrásokat, zömmel felélték tartalékaikat, és a hitelek törlesztése egyre nehezebbé vált – áll a feketelista.hu közleményében.

Sok esetben az előző évekről erre az évre húzódtak át a kifizetetlen követelések, így a hitelezők jóval előbb kérik a felszámolási eljárás megindítását, mint korábban. Egyes adósok végelszámolással – saját kezdeményezésű cégmegszüntetéssel – próbálják kijátszani a hitelezőket, akik azonban ezt a trükköt már kiismerték. Így szigorúbb határidőket szabnak, és ha ez nem teljesül, elindítják a felszámolást.

Jól jellemzi ezt a jelenséget az, hogy idén eddig a végelszámolások 54 százaléka fordult felszámolásba, holott a korábbi években ez az arány átlagosan harminc százalék volt.

A felszámolásokról készített összesítésből kiderül, hogy az év első felében 8991 cég ellen indult ilyen eljárás, és ez a szám 1446-tal, 20 százalékkal több, mint a múlt év első felében volt. A tendencia ezt követően sem módosult, júliusban 1712 felszámolást rendeltek el, többet, mint eddig bármikor egy hónap alatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik