IMF
Gazdaság

Holnap jár le az IMF-hitel

Magyarország október 5-ig hívhatja le a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2008 novemberében kötött készenléti hitel eddig még fel nem használt, utolsó 3,7 milliárd eurós összegét.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter október elsején Brüsszelben bejelentette: ezen a héten Washingtonba utazik a Nemzetközi Valutaalap közgyűlésére, október második felében pedig – egy kötelező konzultációs eljárás keretében – szakértői IMF-delegáció érkezik Budapestre.

Mivel egyik alkalommal sem tárgyalnak kölcsönszerződésről, az október 5-ét megelőző dátum jó alkalom arra, hogy elkészüljön a mérleg a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel megkötött hitelszerződésről.

Eddig Magyarország 2008. november 12-én 4,96 milliárd eurót, 2009. március 30-án 2,38 milliárd eurót, 2009. június 25-én 1,40 milliárd eurót, és 2009. szeptember 29-én 0,05 milliárd eurót hívott le a valutaalaptól. Az összes lehívás 8,8 milliárd euró volt, így 3,7 milliárd eurót nem használt fel a magyar kormány.

Az EU hitelkerete 6,5 milliárd euró, a megállapodás időtartama 2 év, 2010 novemberéig van Magyarországnak lehetősége arra, hogy az EU által biztosított hitelkeretet igénybe vegye.

A Világbank hitelkerete 1 milliárd euró, ezt még nem hívta le Magyarország. A Világbank hitele azoknak a programoknak a megvalósítását segíti elő, amelyek a nyugdíjrendszer finanszírozásának fenntarthatóságát, valamint az egészségügyi szektor hatékonyságának növelését célozzák.

A kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején – amikor a piacon a szükséges finanszírozásnál kevesebb állampapírt tudott kibocsátani – elköltötte. Azaz ebből finanszírozta a folyó költségvetési hiányt és a lejáró adósságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik