Egy 4 csillagos, 136 szobás üzleti szállodát és hozzá kapcsolódó multifunkcionális konferencia-központot épít Kecskeméten a KÉSZ Csoport – közölte Pintyőke Marcell kommunikációs igazgató. A 485 fő befogadására alkalmas központban a nagy előadóterem 400 személyes lesz, ezen kívül 6 kisebb, igény szerint szekcionálható teremmel is rendelkezik majd.
A Daimler-beruházásra alapozott fejlesztés helyszíne Kecskeméten az M5-ös autópályát és a belvárost összekötő Izsáki út mentén, a KÉSZ Ipari Parkban található jelenlegi KÉSZ-irodaház.
A beruházás költségeinek 30 százalékát az ÚMFT Dél-alföldi Operatív Programja fedezi. A csoport 2009 őszén benyújtott pályázata idén nyár elején támogatást nyert, így a kétmilliárd forintot meghaladó értékű beruházást mintegy 720 millió forintos pályázati forrás segíti.
A kivitelezés megkezdését a fejlesztő 2011. április elejére tervezi és bíznak benne, hogy az első vendégek már 2012 tavaszán “birtokba vehetik” a komplexumot.