Gazdaság

Hiába sürgetik az érdekegyeztetést

Törvénysértő a munka világára kialakított érdekegyeztetési rendszer kormány általi semmibevétele - közölte a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke.

Pataky Péter bírálta a miniszterelnöknek a jogállamiság helyreállítására vonatkozó kijelentését, emlékeztetve, hogy a kormány a törvény előírásait megszegve, a társadalmi partnerek sorozatos kérésére sem hívja össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT).

Pataky szerint az érdekegyeztetés és a társadalmi párbeszéd mellőzésével folyt eddig az új Országgyűlésben a törvényalkotás, és a jelek szerint – az év hátralévő hónapjainak törvényalkotási programja alapján – nem is kíván ezen változtatni a kormány.

Pataky felidézte: négy éve Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő legalább az OÉT-en ismertette a megszorító intézkedéseket, amelyek szükségessége ellen nem, de igazságtalan elosztása, a munkavállalókra háruló aránytalan terhek miatt a szakszervezetek tiltakoztak.

A tartóssá vált feszültség ellenére fenntartott párbeszéd viszont lehetőséget adott arra, hogy a jogszabályokat befolyásolni tudják, így az Országgyűlés elé már olyan törvényjavaslatok kerültek, amelyekbe beépült a munkaadók és munkavállalók álláspontja – írja a Népszava.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik