Gazdaság

Államcsőd fenyegeti Magyarországot?

Néhány kelet-európai ország - például hazánk - nem fogja túlélni a következő 2-3 év konszolidációs időszakát, idézi a Bloomberg hírügynökség a Harvard Egyetem professzorát.

Nem mindenki fogja túlélni a költségvetési konszolidáció időszakát a kelet-európai országok közül, egyeseket államcsőd fenyegethet – nyilatkozta az osztrák Profil magazinnak a neves közgazdász professzor, Kenneth Rogoff.

Addig nem következik be államcsőd Kelet-Európában, amíg az IMF beavatkozásra készen, készenlétben áll, de “ez nem fog örökké tartani” – vélekedett.

Ukrajna, Románia és Magyarország azok az országok, amelyeknek “ingatag a helyzete”, s különösen Magyarország “áll rosszul” – mondta a lapnak a közgazdász, aki szerint a reformok nem voltak kielégítőek. Emellett a takarékosság első fázisát viszonylag könnyű véghezvinniük az országoknak, mert ki tudnak használni bizonyos “költségvetési trükköket”. A nehezebb szakasz csak most kezdődik – mondta.

“Némelyek jól átvészelik majd az államháztartás konszolidálását, mások nem”. Azt lehetetlen előre megmondani, hogy melyik ország megy csődbe, mert “az végülis politikai döntés, hogy takarékossági programba kezd-e egy ország vagy beszünteti a hitelezőinek való fizetést” – vélekedett.

Görögországban a segélycsomag csak elodázta, de nem oldotta meg a problémát a neves közgazdász szerint. Rogoff úgy látja, egy-két év múlva a görögök nem teljesítik többé az IMF elvárásait.

A Valutaalap panaszkodni fog, de végül mégis folyósít támogatást az országnak. Újabb két-három év múlva azonban a helyzet elviselhetetlenné válik, az IMF “kiszáll”, s ekkor Görögország mégis csődbe megy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik