Gazdaság

A választás után tárgyalhat a kormány az IMF-fel

Kormányzati források azt valószínűsítették, hogy az őszi önkormányzati választások után a kormány tárgyalóasztalhoz ülhet az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is.

A Népszabadság Varga Mihálynak a Hír TV egyik hétvégi műsorában sugárzott nyilatkozatát ismertette, miszerint az Európai Unió nem tilthatja meg Magyarországnak, hogy a magánnyugdíjpénztárak kérdésében önállóan döntsön a kormány.

A lengyel pénzügyminisztert idézte, aki többször felvetette: ha már egyszer bevezették a magánnyugdíjpénztárak rendszerét, mert “bennünket ebbe az irányba löktek”, akkor legalább annyira legyen korrekt az Európai Unió (EU), hogy a hiányt elszámolhassuk, ami emiatt keletkezik a központi költségvetésben.

“Az Európai Unió azonban csodák csodája ezt nem akarja engedni Magyarország számára. Megdöbbentő volt a berlini megbeszéléseink során, hogy amikor ez a téma előkerült, Merkel kancellár asszony is azt mondta, hogy ez a magyarok saját ügye, intézzék el úgy, ahogy akarják. Ez nem a saját ügyünk” – hangsúlyozta Varga Mihály.

Varga Mihály azt is megerősítette: 2010-ben a kormány tartja magát a 3,8 százalékos hiánycélhoz, ám a magyar kormány számára a függetlenség és az önrendelkezés kérdése az alapvető. “Nem vagyunk hajlandóak engedni, de azon vagyunk, hogy az IMF-fel maradjon egyfajta párbeszéd” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik