Gazdaság

Dinamikusan fejlődnek az izraeli-török gazdasági kapcsolatok

A politikai feszültségek ellenére egyre szorosabbak a gazdasági kapcsolatok Izrael és Törökország között.

Az izraeli statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint a Törökországba irányuló kivitel az első félévben 811,8 millió dollárt tett ki, ami 32 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A behozatal 30 százalékkal, 1,04 milliárd dollárra nőtt az előző évi 804,5 millió dollárról.

Az izraeli export Törökországba még júliusban is jelentős mértékben, 8,5 százalékkal nőtt, pedig akkor már feszült volt a politikai viszony a két ország között a gázai segélyflottilla elleni izraeli kommandós akció miatt.

A május 31-én történt incidensben kilenc palesztinbarát török aktivista vesztette életét, miután összetűzésbe keveredtek a Mavi Marmara nevű hajót megszálló izraeli kommandósokkal. Az izraeli hadsereg azért csapott le a hajórajra, mert az át akart törni a Gázai övezet partjai előtt vont izraeli tengeri blokádon, hogy segélyt juttasson el az ott élő palesztinoknak.

Az izraeli gazdaság egyre gyorsabban emelkedik ki a világméretű gazdasági válságból. A héten megjelent adatok szerint a hazai össztermék (GDP) 4,7 százalékkal nőtt a második negyedévben, míg elemzők 3 százalékra számítottak. Az első negyedévben 3,6 százalék volt a GDP-növekedés. A gazdaságot főként az export húzza, a kivitel 15,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a második negyedévben.

Az izraeli gazdaság teljesítménye a tavalyi első félévben még romlott, a GDP 1,5 százalékkal csökkent, azóta viszont folyamatosan javul; a második félévben 3,3 százalékkal, 2010 első hat hónapjában pedig 4,1 százalékkal nőtt a zsidó állam GDP-je.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik