Gazdaság

A hiánycélon belül segít a kormány a bajba került lakáshiteleseknek

A bajba került lakáshiteleseknek a segítség költségvetési kiadással jár, de ezt csak a költségvetési hiánycélon belül lehet finanszírozni.

E csomagban túlnyomórészt nem IMF-forrásokat használna a kormány – hívja fel a figyelmet az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke, a Belváros polgármestere.

Rogán Antal kijelentette: a kabinet nem tud mindenkin segíteni: csak azon átlagembereken, akik számoltak a kockázatokkal. “Olyan hitelesekkel nem tudunk mit kezdeni, akik a saját tehervállalási lehetőségeiken túl adósodtak el – függetlenül a devizanemtől” – fogalmazott.

Rogán Antal megerősítette, hogy a rossz hitelek esetében nemcsak a kormánynak kell a terheket vállalni – abban az adósnak és a hitelezőnek is osztoznia kell. Az állam egyedül e kérdést nem tudja megoldani, így a bankoknak is terheket kell vállalniuk, hiszen leginkább az ő érdekük, hogy a kétes hitelektől megszabaduljanak, ezért a politikus a piaci alapú megoldást sem zárná ki.

Arra a kérdésre, hogy a konvergenciaprogramban lefektetett 2011-es 2,8 százalékos hiánycéltól eltér-e a kormány Rogán Antal úgy felelt: a költségvetési politika által vállalt célok az elsődlegesek, csak annak keretei között lehet a gazdaságpolitikát alakítani. “A cél az, hogy a hiánycél reális legyen és azt be is tartsuk” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik