Gazdaság

Újabb eurómilliárdos megállapodást köthetünk az IMF-fel

Magyarország két évre szóló elővigyázatossági megállapodást akar kötni 2011-2012-re 10-20 milliárd euró értékben az EU-val és az IMF-fel.

Matolcsy György elmondta, reményeik szerint a hitelezők beleegyeznek abba, hogy a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány meghaladja a 3 százalékot. Hozzátette, hogy a kormány komoly szerkezeti reformokat tervez 2011-ben és 2012-ben, ehhez jelentős többletköltségek szükségesek, miközben a bonyolult euróövezeti helyzet megnehezíti a jelentősebb deficitcsökkentést jövőre.

Matolcsy György kijelentette: “véleményem szerint sikerül megállapodni partnereinkkel egy 3,0-3,8 százalék közötti jövő évi GDP-arányos államháztartási hiányban, miközben komoly szerkezeti reformok végrehajtására kerül sor.

Ez a hiánysáv 2011-re vonatkozik, és ha ezt sikerül elérni, akkor a deficit három százalék körülire mérséklődik 2012-ben – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter. Az IMF-fel és az Európai Unióval kötött, októberben lejáró megállapodás jövőre 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiányt irányoz elő.

Matolcsy György hangsúlyozta azt is, hogy a kormány elkötelezte magát a 3,8 százalékos idei deficitcél betartása mellett.

Szapáry György, a miniszterelnök főtanácsadója szerdán azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi, október végéig érvényes megállapodást két hónappal meghosszabbítják, majd 2011-re kötnének egy elővigyázatossági hitel szerződést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik