Gazdaság

A patikák több mint fele csőd közeli helyzetben

A hagyományos gyógyszertáraknak több mint fele csőd közeli helyzetbe jutott a liberalizáció három éve alatt; a forgalmazóknak milliárdokkal tartoznak.

A gyógyszerészkamara Csongrád megyei elnöke, Kőhegyi Ferenc elmondta, hogy siralmas állapotú a hagyományos patikahálózat. Hódmezővásárhelyen például már kettő bezárt, a még talpon levők között van olyan, ahol korábban 7-8 gyógyszerész dolgozott, de mára 2-3 diplomás szakember és 2 asszisztens fizetését tudják csak kigazdálkodni.

A Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének szegedi tagja, a Csanád Pharma Kft. ügyvezetője, Blum Ferenc azt mondta: csődbe került a patikák 60 százaléka, 10-12 milliárd forint a lejárt tartozásuk.

A tiszaszigeti gyógyszertárat alapító Kaizer Zsuzsanna szerint nem a liberalizáció miatt mennek tönkre a kispatikák, hanem azért, mert lehet ajándékozni és az ajándékozási versenyben a láncok előnyben vannak, ők nagyobb árréssel dolgoznak a nagyobb forgalom után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik