Bezárja utolsó hazai gyárát a Sony; a Blue-ray lejátszókat és DVD-felvevőket jövőre már Kuala Lumpurban gyártja a cég, Gödöllőn az év végén 540 ember kerül utcára – szólt a minapi, mostanában nem példa nélküli sajtóhír. Szerkesztőségünk a malajziai olcsóbb munkaerőt, ne adj’ Isten a gyermekmunkát sejtette a döntés hátterében, és rövid vizsgálatot is indítottunk az ügyben.
Pillantásunkat először a Világgazdasági Fórum 2009-2010-es Globális versenyképességi jelentésére vetettük, ami után prekoncepciónk látványosan összeomlott. A részben a cégvezetők értékelése alapján, részben makrogazdasági adatokból készített rangsorokból kiderült, hogy például az oktatási rendszerek minőségét tekintve Malajzia 23. a világon, Magyarország 80.; a legfrissebb technológiák alkalmazhatóságában Malajzia 36, hazánk 54.; a fizetések motiváló erejét nézve a délkelet-ázsiai ország 9., Magyarország 51., míg az általános adószint Malajziában a 41. legalacsonyabb, míg Magyarország a 104. mindössze. Utóbbi adat ugyan csalóka lehet, mert a Világgazdaság Fórum által számított általános adószínvonalban szerepel például a termelő üzemeket kevéssé érdeklő áfa, míg nem szerepelnek a gyáraknak egyedi alkukkal biztosított adókedvezmények, az adatsor alapján sokkal inkább azt a kérdés, miért jött egyáltalán a Sony Magyarországra, vagy miért várt 14 évet az elköltözéssel.
Itt a 10. ötéves terv
Malajzia bámulatos gazdasági szerkezetváltást hajtott végre 30 évvel ezelőtt, és kezdett újabbat hét éve, méghozzá a gazdaság fejlesztésének irányait kijelölő, és azokhoz nyilván óriási pénzeket rendelő ötéves tervek segítségével.
A nyersanyagokat (elsősorban olajat) és mezőgazdasági terményeket exportáló maláj gazdaság a nyolcvanas években nyitott a számítástechnika és a fogyasztói elektornikai eszközök gyártása felé az állami fejlesztéspolitika és az országba özönlő külföldi (elsősorban amerikai és japán) tőke segítségével. A makrogazdasági adatok imponálóak: az ipari termelés részesedése a GDP-ből az 1970-es 13,9 százalékról 30 százalékra ugrott 1999-re, míg a bányászat és a mezőgazdaság részesedése az ország megtermelt javaiból 1970-ben 42,7 százalék volt, 1999-ben pedig mindössze 16,6. Ráadásul a GDP értéke évről évre rohamosan nőtt, 1980 és 2005 között például megtízszereződött.
A sikeres szerkezetváltást 2003-tól újabb követte: az aktuális ötéves terv és az állami fejlesztési ügynökségek az összeszerelés mellett egye nagyobb hozzáadott értéket termelő ágazatokat fejlesztenek, csúcstechnológiák megtelepítésére törekszenek, és többek között az egészségügyre és a gyógyszergyártásra koncentrálnak – ez utóbbi eredménye látszik az oktatás színvonalát és a munkaerő képzettségét mutató fenti adatokból.
A maláj kormányok emellett az egyoldalú függőségek csökkentésére törekszenek: élénkítik a belső keresletet az egyoldalú kivitel-függőség csökkentése érdekében. Vélhetően ennek köszönhető, hogy Malajzia olcsón megúszta a világgazdasági válságot: 2009 egészében az ország GDP-je 1,7 százalékkal csökkent úgy, hogy az első negyedéves, 6,2 százalkos visszaesést 4,4 százalékos bővülés követte az utolsó három hónapban. Az idei első negyedévben már elképesztő, 10,1 százalékos GDP-növekedésről adott számot a maláj statisztikai hivatal.
A kormányfő júniusban mutatja be a következő, 10. ötéves tervet.
Numerus clausus az egyenlőségért
A robbanásszerű gazdasági növekedést a társadalmi különbségek csökkenése kíséri immár 30 éve, ami kétségtelen eredmény, bár a nemes célt megvalósító módszer Európában rendkívül rossz emlékű.
Tun Abdul Razak miniszterelnök az 1969. májusi faji zavargások után vezette be az Új Gazdaságpolitikát (New Economic Policy – NEP – ismerős?), ami a szerkezetváltáson túl a „hazai nép” helyzetbe hozását célozta. A lakosság mintegy felét kitevő malájok 65 százaléka a szegénységi küszöb alatt élt, míg a népesség mintegy negyedét kitevő kínaiak a jövedelmek 34 százalékával rendelkeztek – ezeket a társadalmi különbségeket kívánta az új rendszer a numerus clausushoz (zárt szám) hasonló eszközökkel megszűntetni. Ekkortól a „hazai nép” lakosságarányának megfelelően vehetett részt a felsőoktatásban, juthatott új lakáshoz, szerezhetett tulajdont a magánosítani kívánt állami cégekben és vehetett részt a kiskereskedelemben. A rendszert, amely céljai nagy részét elérte 2008-ban csaknem teljesen eltörölte az akkor hatalomra jutott Demokrata Akció Párt, mert az érvelése szerint korrupcióhoz, nepotizmushoz vezetett és csökkentette a gazdasági hatékonyságot. Emberi jogi érvelést a kvótarendszerrel szemben nem leltünk, az viszont elmondható, hogy 30 év alatt a „hazai népet” sikerült „helyzetbe hozni” Malajziában.
Malajziában kiterjedt szociális háló működik, 2007-ben az átlagfizetés 30-37 dollár volt naponta, és 2002-es adatok szerint a népesség 5,1 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt. Magyarországon az átlagkereset ma napi 45 dollár, és idei becslések szerint a lakosság 12 százaléka él a hivatalos szegénységi küszöbnél kevesebb pénzből.
