Gazdaság

Matolcsy, az EU és az IMF együtt nyugtatták a piacot

A magyar helyzet nem ad okot az aggodalomra, a kormány tartja a hiánycélt.

Annak érdekében fogadta el a kormány a kedd délután bejelentendő gazdasági akciótervet, hogy tartani tudja az eredeti EU-IMF hitelszerződésben szereplő 3,8 százalékos államháztartási hiánycélt – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfő este Luxembourgban nyilatkozva. Hozzátette: a célt azért is tartani kell, mert a pénzügyi piacok nem fogadnak el ennél magasabbat.

A hét végi maratoni kormányülésen kidolgozott akcióterv bevételnövelő és kiadáscsökkentő elemeket egyaránt tartalmaz, valamint olyanokat is, amelyek segítik a gazdaság növekedését – hangoztatta a miniszter, aki részt vett annak a munkacsoportnak a találkozóján, amely Herman Van Rompuy EU-elnök vezetésével az uniós gazdaságpolitikai együttműködés fokozásának lehetőségein dolgozik a jövőbeni gazdasági válsághelyzetek elkerülése érdekében.

Matolcsy György úgy vélte, a piacok is hitelesnek fogják elfogadni, ha a kétharmados politikai többséggel rendelkező új kormány az akcióterv mellett vállalja a korábbi hiánycélt. Kifejtette: a piacok általában aggódnak, ha egy kétes történetű országban felmerül, hogy a vállalt költségvetési szint nem teljesül. Különösen így van ez kormányváltáskor, ha az új kormány olyan “csontvázakat” talál, amelyek miatt azt mondja, hogy nem vállalja a deficitszintet.

Hozzátette: a Fidesz-kormány is talált ilyen elemeket. A “csontvázak” között említette azt a számításukat, hogy minden jövedelemmel kapcsolatos – például a társasági és a személyi jövedelemadóból származó – bevétel kisebb lesz. A kiadások között, mint mondta, egyebek között a munkaerőpiac kiadása lesz nagyobb. A részleteiben Orbán Viktor miniszterelnök által ismertetendő terv stabilizálja a költségvetést és a növekedés beindítását is célozza – fogalmazott.

Egy kérdésre válaszolva Matolcsy elmondta: most úgy látszik, hogy nagyjából 1-1,5 százalékos költségvetési kiigazításra lehet szükség, hogy a hiánycélt teljesíteni lehessen.

Az euróövezetet alkotó országok hétfői pénzügyminiszteri ülésének margóján a magyar miniszteren kívül az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) több magas rangú illetékese is igyekezett bizonygatni, hogy a magyar helyzet nem ad okot a piacokon mutatkozó aggodalomra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik