Gazdaság

Újabb eljárás a Magyar Telekom ellen

Újabb kisrészvényese adott be keresetet a Magyar Telekom ellen, és kérte több, a társaság 2010. április 7-i közgyűlésén hozott határozat hatályon kívül helyezését - közölte a távközlési cég hétfőn.

A kereset hivatalos kézbesítésére még nem került sor. A Magyar Telekom a kisrészvényesi kereseti kérelemben foglaltakkal nem ért egyet, és mindent megtesz álláspontja érvényre juttatásának érdekében – fűzi hozzá a cég.

Május elején már egy másik kisrészvényes is kérte a Fővárosi Bíróságtól, mint cégbíróságtól, hogy utasítsa el a Magyar Telekomnak a 2010. évi rendes közgyűlésén hozott döntései bejegyzésére vonatkozó kérelmét. Másik két kisrészvényes pedig ezen felül kérte a bíróságtól ideiglenes intézkedés elrendelését is.

Az április 7-én megtartott éves rendes közgyűlésen a részvényesek részvényenként 74 forint osztalékról döntöttek úgy, hogy a magyar számvitel szerinti nem konszolidált 2009. évi 74,23 milliárd forint adózott nyereséget kiegészítették az eredménytartalékból több mint kétmilliárd forinttal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik