Gazdaság

Áramot és gázt is árul a Magyar Telekom

Áramot és gázt is árul a Magyar Telekom Nyrt. május 17-étől - jelentette be a társaság szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Christopher Mattheisen, a cég elnök-vezérigazgatója elmondta, a kedvezményes árú villamosenergia- és földgázszolgáltatást azoknak kínálják, akik a cég lakossági telekommunikációs szolgáltatásait is igénybe veszik. Először a főváros XVIII. kerületében, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron és Szombathelyen kezdik árulni az energiahordozókat.

Az energiakereskedelmi szolgáltatás az üzleti ügyfelek részére is elérhető, de őket egyedileg keresi meg a társaság, s rájuk nem vonatkozik a területi korlátozás. Az elnök-vezérigazgató szerint 5-8 százalékos megtakarítást is elérhet egy ügyfél, ha az energiavásárlást kombinálja Magyar Telekom szolgáltatásainak vételével.

A társaság azt tervezi, hogy az év második felében területileg is bővíti az energiaszolgáltatási portfólióját. A Magyar Telekom a szolgáltatást az E.ON-nal, mint stratégia partnerrel közösen nyújtja.

Az energiaárakból annak megfelelően kapnak kedvezményt az előfizetők, hogy hány távközlési alapszolgáltatást (tv, internet, vezetékes telefon) vesznek igénybe a Magyar Telekomtól, illetve, hogy a kapcsolat programban a T-Home oldalon milyen kedvezményjogosultsági szintet értek el. Aki például egy szolgáltatást vesz igénybe, az 3 százalék kedvezményt kap az áram- és 5 százalékot a gázszolgáltatás árából a földrajzilag aktuális egyetemes szolgáltatói árhoz képest. Három alapszolgáltatás estén ez már 5 és 8 százalék lesz.

A leendő lakossági ügyfeleknek elegendő például egy T-Pontot felkeresniük, s ott adatokkal együtt bejelenteni igényüket, szerződést kötni. A szolgáltató váltással járó egyéb adminisztrációt a társaság elvégzi. Az áram- és földgázellátás folyamatos marad, nincs szükség helyszíni szerelésre, kiszállásra.

Az áram- és földgáz-szolgáltatáshoz szükséges mérőórák, vezetékek karbantartását továbbra is a jelenlegi szolgáltató – elosztó hálózati engedélyes – biztosítja. Az egyedüli változás az lesz, hogy a váltás után az áram-, illetve földgázszámla a Magyar Telekomtól érkezik, a telekommunikációs számlától függetlenül, külön borítékban.

A Magyar Telekom azt várja, hogy alternatív energiaszolgáltatóként 3-5 százalékos részesedésre tesz szert középtávon, 3-5 öt év alatt. A Magyar Telekom 2010 második félévében határozza meg energiapiaci szerepvállalásának és a szolgáltatási terület bővítésének további lépéseit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik