Gazdaság

Végrehajtási tilalom a Magyar Telekom közgyűlési döntéseire

Felfüggesztette a Fővárosi Bíróság a Magyar Telekom április 7-i rendes közgyűlésen hozott határozatai egy részének végrehajtását.

A társaság közleménye szerint a tilalom azokra a 2008. évet érintő döntésekre vonatkozik, amelyeket vállalat idei áprilisi közgyűlése azért szavazott meg ismételten, mert a bíróság egy perben az e határozatokat támadó kisrészvényeseknek adott igazat jogerősen.

A hétfői közlemény szerint a Magyar Telekom a végzésben foglaltakkal nem ért egyet és megteszi a szükséges lépéseket, hogy a végzést a Fővárosi Bíróság visszavonja.

A cég szerint nem zárható ki teljesen, hogy a társaságnak ezen perrel kapcsolatban további jogi lépéseket kell tennie. Éppen ezért nem tudja egyértelműen kijelenteni, hogy az ügynek nem lesz egyéb, jelenleg előre nem látható hátrányos hatása a társaságra.

Két kisrészvényes még 2008 májusban indított pert a társaság ellen, mert úgy ítélte meg, hogy a 2008. évi rendes közgyűlésen nem jogszerűen határoztak például az osztalékfizetésről.

Az osztalékot a részvényeseknek a 2008. április 25-én kelt közgyűlési határozatnak megfelelően már kifizették. Az elsőfokú határozatot a bíróság 2009 májusában hirdette ki. Ezt a társaság megfellebbezte, ám végül vesztett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik