ksh
Gazdaság

Egyre kevesebbet vásárolunk

A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2010 első negyedévében 4,6, márciusban négy százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.

A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a márciusi értékesítés volumene 0,4 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz mérten.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben az idei első negyedévben 1557 milliárd forint értékű árut forgalmaztak, ebből márciusban 582 milliárd forint realizálódott.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek értékesítésének volumene az idei első negyedévben 3,1, márciusban 2,7 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. Ez év márciusában az eladások jelentős részét – 90 százalékát – jelentő vegyes termékkörű üzletek (hiper- és szupermarketek, vegyesboltok) eladásai 3,3 százalékkal csökkentek a tavaly márciusihoz képest.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem értékesítésének volumene az előző év azonos időszakához mérten 2010 első negyedévében 4,5, márciusban 2,7 százalékkal csökkent. Idén márciusban a könyv-, az újság-, a papíráru- és az egyéb iparcikküzletek, valamint az összes forgalomból kis súlyt képviselő illatszerüzletek továbbá a csomagküldő hálózat eladásai növekedtek, miközben a többi üzlettípusban bonyolított forgalom volumene csökkent.

A legnagyobb mértékű visszaesés – 11,6 százalék – továbbra is az iparcikk jellegű vegyes üzletek eladásaiban mutatkozott. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a nem élelmiszer-kiskereskedelem változatlan áras forgalma 0,5 százalékkal nőtt a februárihoz viszonyítva.

Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 2010 első negyedévben 9, márciusban 8,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a márciusi eladások kismértékben, 0,5 százalékkal meghaladták a februárit.

Ez év márciusában folytatódott – az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító – gépjármű- és járműalkatrész-üzletek értékesítésének csökkenése Magyarországon: forgalmuk volumene 2010. első negyedévben 32,5, márciusban 35,9 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik