mol
Gazdaság

Stabilizálja, erősíti pénzügyi pozícióját a Mol

Az idén nem tervez nagyobb felvásárlásokat a Mol, erőit alapvetően a pénzügyi stabilitás javítására és meglévő eszközök legjobb eredménnyel való működtetésére koncentrálja.

Molnár József, a társaság pénzügyi-vezérigazgató helyettese elmondta: a társaság arra törekszik, hogy a meglévő eszközökben lévő tartalékokat, szellemi és anyagi kapacitásait kihasználja, s tovább növelje a vállalatcsoport hatékonyságát.

Arra számítanak, hogy az év további részében már nem romlik a külső környezet az első negyedévhez képest, sőt javulni fog, ami a hatékonyság növelése mellett pozitívan hat majd az üzemi eredményre is. A Mol az év hátralévő részében különösen a finomítás és a petrolkémia területén számít pozitív fordulatra.

A tavalyi és az idei első negyedévről elmondta: 2009 első három hónapjában a forint gyengülése határozta meg az első negyedéves több mint 120 milliárd forintos veszteséget, míg most a működési produkciónak köszönhető a több mint 24 milliárd forint első negyedévi nettó nyereség.

A Mol Nyrt. 24,3 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 124,9 milliárd forint veszteséggel, miközben az árbevétel a tavalyi első negyedévi 632,6 milliárd forintról 37 százalékkal, 866,2 milliárd forintra emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik