A kezességvállalást még az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia. A hitel minden bizonnyal kereskedelmi kölcsön lesz, és legkorábban 3-3,5 hónapon belül juthat hozzá a társaság.
A kormányhatározat szerint a hitel folyósítását követő hat hónapon belül el kell készíteni a TE Ganz-Röck reorganizációs és szerkezetátalakítási programját, amit az Európai Unióhoz kell benyújtani jóváhagyásra.
Ménes István, az erőművi berendezéseket és gyártó és környezetvédelmi projektekkel foglalkozó TE Ganz-Röck Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a kormányhatározat pénzügyi stabilitást jelent a társaság számára, és így megkezdhetik a tárgyalásokat a vevőkkel a szerződéskötésekről.
Jelenleg alacsony szinten folyik a termelés, ennek ellenére elbocsátás nem volt, és nem is terveznek, hiszen a hitelfelvételhez az állami garanciát éppen a munkahelymegtartás érdekében kapják. A foglalkoztatottakat éppen a piacszerzéssel kívánják megtartani.
A társaság állandó alkalmazotti létszáma 370 fő körül van, és rendszeresen 120 fő külsőst foglalkoztatnak a Kiskunfélegyháza környéki településekről. A TE Ganz-Röck Zrt. többségi tulajdonosa a Resonator csoport, a kisebbségi – 45 százaléknyi tulajdoni hányaddal pedig a Vegyépszer csoport.