Gazdaság

A Fidesz új megállapodást szeretne az IMF-fel

Az új kormány tartaná magát az alapvető szabályokhoz és természetesen ésszerűen tárgyalna.

A külügyminiszteri poszt várományosa a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy a Fidesz kormány új pénzügyi megállapodásra, vagy a már meglévő kiterjesztésére törekszik a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval.

Martonyi János azt mondta, hogy a már az Orbán-kormány által tető alá hozott újabb egyezségnek figyelembe kell vennie a Fidesz gazdaságélénkítő céljait. A magyar külügyek volt és leendő irányítója közölte, hogy az új kormány tartaná magát az alapvető szabályokhoz, körülményekhez. és természetesen ésszerűen tárgyalna.

Ugyanakkor figyelmet kell fordítani a növekedés beindítására, a lehetséges gazdaságösztönzésre, amelyre Magyarországnak szüksége van és az új kormánynak egyidejűleg megfelelő figyelmet kell fordítani a reformokra – emlékeztetett Martonyi János.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik