Gazdaság

Egyre népszerűbb a Széchenyi Kártya Szabolcsban

Az idén már 103 kisvállalkozás kért Széchenyi Kártya hitelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közvetítésével, együttesen 850 millió forintot.

Március 12-ig 54 vállalkozás vette át a kedvezményes, állami kamattámogatású kölcsönt, összesen 345 millió forintot, míg a többi kérelem elbírálás alatt van a bankoknál – közölte Mészáros Éva, a kamara kommunikációs vezetője.

Hozzátette: egy évvel korábban, hasonló időszakot figyelembe véve, 93 nyírségi vállalkozás nyújtott be igényt a kamaránál, 732 millió forint összegre.

Mészáros Éva tájékoztatása szerint a gazdasági válság miatt 2009-ban valamivel kevesebben kértek Széchenyi Kártya hitelt Szabolcsban. A tavalyelőtti 278 kölcsönnel szemben így 258-an kaptak pénzt finanszírozási gondjuk megoldásához. Az összeg viszont nagyobb volt, a 2008-as 1,8 milliárd forinttal szemben 1 milliárd 952 millió forintot fizettek ki a bankok.

A Széchenyi Kártya 2002-es bevezetése óta a megyében összesen 32 milliárd forintot meghaladó kedvezményes kamatozású kölcsönt igényeltek és kaptak a vállalkozások. Több mint 5.400 kis szabolcsi cég vehette fel a hitelt.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének adatai szerint a kártya bevezetése óta eltelt nyolc évben országosan 168 ezren igényeltek kölcsönt, a vállalkozások mintegy 20 százaléka élt a lehetőséggel. A kihelyezett hitelkeret pedig meghaladta a 725 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik