A forint 264, 20 – 264, 30 körüli szinten tartózkodik a forint kedd délelőtt, idén még nem volt ilyen erős a fizetőeszközünk – mondta az fn.hu-nak Diószegi Judit, az Unicredit elemzője. A bank elemzői rövid távon a forint gyengülését várják, nagyjából a 272- 275-ös szintig az elkövetkező két hónapban, majd a második félévben az újbóli megerősödését. Az erősödésnek az elemző szerint nincs különösebb oka, legfeljebb annyi, hogy a forint a zloty után megy, ami pedig erősödik.
Hasonlóan nyilatkoztak korábban az fn.hu-nak a Raiffeisen elemzői is, akik szintén rövid távon gyengülést, majd az év második felében erősödést várnak a forinttól. A bank célárprognózisa szerint júniusban egy euróért 285 forintot is adnak majd.
Számos elemző várja a forint meggyengülését a választási időszakban, hiszen hamarosan egyértelművé válhat a befektetők többsége előtt, hogy a hiány jóval magasabb a kormány által kommunikált 3,8 százaléknál, mindemellett érik a jelenleg pozitív befektetői hangulat megfordulása is.
A devizaárfolyamoknál persze soha nem lehet biztosra menni: Suppán Gergely, a Takarékbank elemzője szerint nem szükségszerű a forint gyengülése a választási időszakban, mivel a pozitív külkereskedelmi mérleg, a zloty erősödése egyaránt támaszai a (viszonylag) erős forintnak.
