A Ceres és leányvállalatai megvételével a Penam bővítit termelő kapacitásait és termékeivel belép a magyar élelmiszerpiacra. A tranzakció a cseh versenyhivatal jóváhagyása után lép érvénybe. A vételárat a társaság nem hozta nyilvánosságra.
“Az üzlettel lehetőséget szereztünk arra, hogy részt vegyünk a különböző piritós kenyerekre kiírt közép-európai pályázatokon” – jelentette ki Jaroslav Kurcík, a Penam vezérigazgatója az üzlet kapcsán.
A cseh Penam az Agrofert Holding tulajdona, s a tavalyi évben az egyelőre nem hivatalos eredmények szerint bevételei éves szinten mintegy három százalékkal visszaestek. Ezt megelőzően, 2008-ban azonban a Penam forgalma rekordnagyságú volt, s 3,8 milliárd koronát (148 millió euró) tett ki. Az adózott nyereség 143,6 millió koronát tett ki.
A Penam 2007-ben kezdett el erőteljesen terjeszkedni, s célja, hogy piacvezetővé váljon Csehországban. Az elmúlt években több cseh pékséget szerzett meg, s a pékipari termékek piacán részesedése három év alatt három százalékponttal nőtt és meghaladja a 15 százalékot.