Az államszervezet gyenge, meg kell változnia, mert nem tudja érvényesíteni a közérdeket a részérdekekkel szemben – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a 47. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken Zalakaroson.
Kikényszerített változás lesz
A politikának is meg kell változnia: a politikusoknak a hatalom megszerzésénél, megtartásánál fontosabb kell legyen az ország érdeke. A közélet szereplőinek alapvető kérdésekben egyezségre kell jutniuk, és a gazdaságpolitikában abba kell hagyni a húzd meg-ereszd meg ciklusokat – közölte a kormányfő helyszíni tudósítónk jelentése szerint.
Bajnai Gordon a közgazdász vándorgyűlésen (Fotó: MTI)
„Mindezt a választóknak kell kikényszeríteniük, azoknak, akik érdekeltek a tartós fejlődésben, vagyis akik dolgoznak és vállalkoznak; ezzel vissza is kanyarodtam a foglalkoztatottság problémájához” – mondta a kormányfő. Ha csak egy dologról kellene beszélnem, a foglalkoztatásról szólnék – hangsúlyozta a téma fontosságát előadása korábbi szakaszában Bajnai Gordon.
Az egyensúlyra és a növekedésre együtt kell figyelni: aki azt javasolja, hogy a hiánycél elengedésével lehet kijutnia Magyarországnak a válságból, az szembe megy az autópályán – vélte a miniszterelnök, aki szerint a tartós fejlődéshez a nagy rendszerek átalakításán keresztül vezet az út, ami már meg is kezdődött.
Veszélyek válság után
Minden válság új korszak kezdete, és már most látszanak a következő ciklus legnagyobb problémái – mondta a zömmel közgazdászokból álló hallgatóságának Bajnai.
A nagy államok eladósodása a kiszorító hatáson keresztül elszívja a tőkét a kisebb, felzárkózó államok gazdaságától; visszaesik a világgazdaságot eddig hajtó Egyesült Államok belső fogyasztása; az országok gazdasági súlya és geopolitikai súlya összefügg, Amerika eladósodása globális kockázatokkal járhat – sorolta a már most látható nehézségeket Bajnai.
Forradalmat nem a szegények, hanem a csalódottak csinálnak, a mostani folyamatok igazi vesztese pedig az alsó középosztály – mondta Bajnai Gordon a válság társadalmi kockázatival kapcsolatban.
A kormányfő szerint a válsággal kapcsolatos ezen nemzetközi szintű kockázatok, összefüggések hazánkra is érvényesek: például Magyarország nemzetközi súlya is csökken, ha gyengül a gazdasági teljesítménye.
