Banai Károly, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára elmondta, hogy a Nabucco-konferencia célja az, hogy ténylegesen és komolyan lendítsenek a projekten, s a lehetőségekhez képest tisztázzák, milyen politikai, gazdasági és pénzügyi feltételek mellett lehet megépíteni a vezetéket – mondta Banai Károly, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára pénteken Budapesten háttérbeszélgetésen.
Hozzátette, a konferencia sikerét az is jelentené, ha a vezetékbe gázt betápláló országok, az energiát szállító, tranzitországok, illetve a vevő országok egyértelműen kinyilvánítanák egy politikai nyilatkozatban, a magyar fél által felvetendő Budapest deklarációban, hogy elkötelezettek a projekt, illetve a vezeték megépítése mellett. Cél az is, hogy a reménybeli finanszírozók is kijelentsék, igen, hajlandók a vezeték megépítéséről tárgyalni.
A szakállamtitkár úgy vélte, az orosz-ukrán gázvita nagy lökést ad a Nabucco vezeték megépítésének. Aláhúzta, ha most nem sikerül egyezségre jutni, akkor előfordulhat, hogy később a külső politikai környezet már kevésbé tesz lehetővé egy megállapodást.
