Dmitrij Medvegyev hasznosnak nevezte a tanácskozást, ahol – mint mondta – nyílt, konstruktív és jó szándékú véleménycsere zajlott le.
Az orosz elnök a zárt ajtók mögött lezajlott tanácskozás végeztével tartott sajtóértekezleten meggyőződéssel hangsúlyozta, hogy szerinte rövid időn belül sikerül felújítani az európai gázszállításokat.
Új alapok kellenek
Újra jogi alapok kidolgozását követelte a hasonló válságok elkerülésére, és kijelentette, hogy ezt a kérdést a nyolcak és a húszak csúcstalálkozóján is fel fogja vetni, s hozzátette, hogy erre nézve számos érdekes javaslat hangzott el.
Leszögezte: Oroszországnak garanciákat kell kapnia arra, hogy a tranzitvezetékbe szivattyúzott gáz teljes egészében eljut az európai fogyasztókhoz. Hozzátette: Ukrajna kész előre fizetni az Európába szánt gáz továbbításához szükséges úgynevezett műszaki gázért. Medvegyev részletekbe bocsátkozott a fizetési módozatokat illetően és azt mondta, Oroszország kész segíteni Ukrajnának, hogy megfelelő akkreditívet kapjon egy európai banktól.
Folytatódik az orosz-ukrán egyeztetés
Azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin és Julija Timosenko tárgyalásai folytatódnak. Egyben őszinte reményének adott hangot, hogy az ukrán kormányfő kellő felhatalmazásokkal érkezett Moszkvába.
Szólt arról, hogy Oroszország kész közvetítők nélkül kereskedni Ukrajnával. A RoszUkrEnergót meg is nevezve azt mondta, különösen olyan közvetítőkre nincs szükség, amelyek kételyeket keltenek Ukrajnában, s nem csak ott. Hozzátette azonban, hogy 2006-ban éppen Kijev ragaszkodott a közvetítőkhöz, most pedig nem tudni, mi az ukrán szándék ezzel kapcsolatban.
Timosenko és Putyin – ők talán közelednek (Fotó: MTI)
Újra kiállt azonban amellett, hogy Ukrajna piaci áron vegye a gázt, s hangsúlyozta: az árak dinamikájából az következik, hogy a gáz ára az év folyamán a felére, vagy annál is alacsonyabbra csökken, éppen ezért a piaci ár a legigazságosabb megoldás.
Felszólította Ukrajnát, hogy ne húzza az időt a kétoldalú megállapodással, mert az csak szaporítja a problémákat a kétoldalú kapcsolatokban.
Medvegyev kérdésre válaszolva azt is kijelentette: nem hajlik arra, hogy idegen kezet, például Washington hatását lássa a válság okai között.
Az EU elégedetlen
A tárgyalások azonnali folytatására sürgette az Európai Unió Oroszországot és Ukrajnát azt követően, hogy megállapította, „nem hozott eredményt” az európai gázszállítások felújításáról szombaton Moszkvában tartott nemzetközi állam- és kormányfői értekezlet.
Brüsszelben kiadott közleményében az EU soros elnöksége, Csehország leszögezte, hogy nem elégedett a találkozó kimenetelével.
„Azt vártuk a két féltől, hogy bejelentik, megállapodást értek el az orosz gáz EU-ba szállításáról Ukrajnán keresztül. Ilyen eredmény nem született” – áll a közleményben, amely az uniót a tárgyaláson Andris Piebalgs energiaügyi biztossal közösen képviselő Martin Ríman cseh ipari és kereskedelmi minisztert idézte.
Az unió ugyanakkor pozitívnak minősítette azt, hogy a két fél végre ismét leült a tárgyalóasztalhoz egymással. Üdvözölte azt is, hogy az orosz-ukrán kétoldalú tárgyalások azonnal folytatódnak, és kifejezte azt a várakozását, hogy azok elvezetnek a szállítások felújításához. Az EU-tagországokba tíz napja lényegében nem érkezik orosz gáz Ukrajna felől a két ország egymás közti vitája miatt.
