Barack Obama és csapata a gazdaságélénkítéstől az ingatlanpiacon át az egészségügyig minden fronton mélyreható változtatásokat tervez. A Figyelő áttekintést ad a program 10 legfontosabb eleméről és azok lehetséges következményéről.
Fokozott élénkítés
Két év alatt a gazdaságélénkítés költsége elérheti az 1000 milliárd dollárt. E pénz jelentős részét infrastrukturális beruházásokra szánják, ennek megfelelően sok építő- és gépipari társaság részvényei már drágulni is kezdtek.
Kevesebb adó
Még a tervezés legelőrehaladottabb stádiumában lévő infrastrukturális projekteknél is időbe telik, mire a megvalósítás elkezdődhet, ezért elemzők szerint a Fehér Háznak iparkodnia kell az adóterhek enyhítésével.
A fogyasztók hamarabb érezhetik a hatást, ha Washington úgy dönt, hogy az utólag érvényesíthető kedvezmények növelése helyett a kifizetők által levont adók mértékét csökkenti.
Több „államosítás”?
Timothy Geithner leendő pénzügyminiszter az októberben létrehozott 700 milliárd dolláros kivásárlási alapnak nagyjából a felét örökli meg. Kérdés, ez elegendő lesz-e. Obama azt ígérte, igyekszik elejét venni az adósok fizetésképtelensége miatti lakóingatlan-lefoglalásoknak, s emellett arra is kényszerülhet, hogy megszabadítsa a bankokat mérgező jelzálog-kinnlevőségeiktől. Mindez, kiegészülve az autógyárak megmentésének költségével, többe kerülhet 350 milliárd dollárnál.
Ha az elnöknek sikerül rávennie a törvényhozást a kivásárlási keret növelésére, akkor valószínűleg gyorsabb lesz a fellendülés, következésképpen pedig újra vonzóvá válhatnak a pénzintézetek részvényei és a jelzálog-értékpapírok.
Társasági adó
Obama csökkenteni kívánja a társasági adó egységesen 35 százalékos mértékét, de egyszersmind a kiskapukat is meg akarja szüntetni.
Energiaágazat
Az új kormány akár már 2009 közepére elkészülhet a szén-dioxid-kibocsátást korlátozó klímavédelmi törvénnyel. Ha a szénüzemű erőműveknek meg kell vásárolniuk a jogot a kibocsátásra, az súlyos csapás lesz az erősen szénfüggő vállalatoknak. Ha pedig a kibocsátást még azelőtt kell csökkenteni, hogy rendelkezésre állna a szén-dioxid-tárolási technológia, úgy az erőművek kénytelenek lesznek átállni a tisztább földgázra.
A másik oldalon nyerni fognak a kibocsátás-korlátozással az atomerőműveket üzemeltető társaságok – mint az Exelon és az Entergy –, valamint nap-, a hő- és a szélenergiát hasznosító cégek.
(A Figyelő csütörtökön utcára kerülő számából azt is megtudhatja, miként húzná ki a bajból Obama az ingatlanpiacot, milyen tőkenövekmény-adót vezetne be, illetve miként reformálná meg az egészségügyet és a nyugdíjrendszert.)
