10+3 banki trükk az ügyfél lehúzására

1. Lakáshitelre aggatott befektetés

Elmegy a kispénzű, de saját lakásra vágyó ügyfél a közvetítőhöz azzal, hogy a lehető legalacsonyabb teherrel járó hitelt keresi. Egy óra beetetés következik, végül emberünk a kölcsön mellett egy befektetési termék boldog tulajdonosaként is távozik. Az elmúlt két évben ugyanis a pénzügyi tanácsadók kedvenc gyakorlatává vált, hogy a jelzáloghitelt kereső ügyfeleket rábeszélik egy unit-linked (befektetési egységhez kötött) életbiztosításra is.

A marketingszöveg valahogy így szól: a lakáshitelnél lehetőség van csak a kamatokat törleszteni, magát a tőketartozást pedig görgetni. Ez azt jelenti, hogy a havi törlesztőrészlet jóval kisebb lesz, mint egy hagyományos lakáshitelnél. A különbözetet egy olyan életbiztosításba érdemes helyezni, amelynek a befektetési ága majd kitermeli a végső tőketörlesztést. Ráadásul az életbiztosítás egyfajta pótlólagos fedezet is, amellyel a családról is gondoskodni lehet, hiszen ha keresőképtelenné válik valaki, vagy legrosszabb esetben meghal, akkor sem kell családtagjai feje felől eladni a házat, a bank felé az életbiztosításból lehet törleszteni. Hát nem gyönyörű?

A banknak mindenképpen az, hiszen biztonságban érzi magát: nincs olyan kockázata, hogy futhat a pénze után, ha a hitelfelvevő netán kidől a sorból. De a banknál sokszorta boldogabb az az ügynök, aki a rafinált konstrukciót az ügyfélre sózta. Ő ugyanis egyetlen összetett tranzakcióban két magas jutalékot biztosító pénzügyi terméket is értékesített, vagyis dupla pénzt keresett. Az ügynök persze nem véletlenül kap magas jutalékot. A pénzügyi csoport ugyanis nagyot kaszál az életbiztosítással és a lakáshitellel is – a tekintélyes költségekről viszont már nem szokás beszélni. A lényeg, hogy ügynök, bank és biztosító biztosan jól jár, aki pedig mindezt fizeti, s hozzá feleslegesen nagy kockázatot vállal – igen, ő a bepalizott ügyfél.

Mielőtt valaki bedől egy ilyen konstrukciónak, egy kérdést mindenképpen tegyen fel magának: ha hitelre van szükségem, miért is kell ehhez megtakarítási program? Milyen befektetés lehet az, amely a hitelkamatokat, meg a bank, a biztosító és az ügynök költségét is úgy kitermeli, hogy a végén még én is jól járok? Nyilvánvaló, hogy ehhez olyan befektetési terepet kell találni, amelyik tartósan, akár tíz éven át legalább 5–6 százalékkal felülteljesíti a kockázatmentes hozamot. Azért ennyivel, mert mind a hitelágon (kamatfelár, díjak), mind a befektetésin (vagyonkezelési díj, kezdeti költségek) évi 2–3 százalékra tehető az a tétel, amelyet elvisz a szolgáltató. Persze előfordulhat, hogy ez összejön, de igen kedvező hangulatú részvénypiaci időszakot kell hozzá elkapni.

Rossz esetben a végeredmény az, hogy sok éven át pontosan nyögi az illető a részleteket és befektet, de a végén mégis elúszik a lakása. Az utóbbi hónapok eseményeinek tükrében sok ezer magyar családot fenyeget ez a rémkép.
Ilyen kombinációt tehát csak akkor válaszon bárki, ha pontosan megértette külön-külön is a két terméket, és látja, hogy milyen a rizikójuk; nem elég az, hogy a meggyőző és szimpatikus fiatal közvetítő becsületesnek tűnik. Amikor a fedezetként szolgáló ingatlant el kell adni, nem sokat fog érni az egykori mesés ígéret.

2. Hitelből finanszíroztatott invesztíciók

Az elmúlt évek ügynöki gyakorlatának talán legelképesztőbb módszere az első ponthoz hasonlóan egy hitel és egy életbiztosítás eladására irányul, de olyan emberek számára, akiknek egyikre sincs szükségük. A tanácsadók nem kis része ugyanis a pénzügyileg tudatlanabb ingatlantulajdonosokat arra biztatja, hogy vegyenek föl jelzáloghitelt a meglevő lakásukra vagy házukra, és azt fektessék be a segítségükkel. Számukra így megvan a dupla jutalék a hitel és a befektetés eladása után, a szerencsétlen ügyfél pedig nagy kockázattal elzálogosította ingatlanját. Elméletben a lakossági pénzügyi tanácsadás egyik alapvetése, hogy tőkeáttétellel, azaz hitelből tőzsdézni nagyon kockázatos, ám a lakásra felvett kölcsönből unit-linked befektetésbe beszállni pontosan ezt jelenti.

Sajnos a futamidő végén akkor is törleszteni kell, ha a megtakarítás befuccsol – és mérget vehetünk rá, hogy az ügynök ekkor nem lesz elérhető vagy azt állítja, ő figyelmeztetett erre az eshetőségre is. Ma már az sem igaz, amit korábban az ügynökök szívesen mondtak, miszerint a devizahitelek olcsók, a befektetési ágon pedig forintban jóval magasabb hozamok érhetők el. Devizahitel ma alig van és megdrágult, másrészt pedig futjuk a devizaárfolyamok változásának kockázatát is. A lényeg: ne higgyük azt, hogy majd mi megverjük a piacot. Mitől lenne a befektetési hozam jóval magasabb annál, mint amit a hitelért fizetünk? Ha nincs szükségünk hitelre, semmiképpen se vegyünk fel csak azért, hátha jobban megforgatjuk a pénzt.

3. Csábító hibridek

Sajátos magyar innováció a lekötött bankbetét és a befektetési alapok kombinációja, ahol szintén két „normális”, de más-más funkciót betöltő, mi több, különböző befektetői rétegnek való termék felesleges összekapcsolásáról van szó. A konstrukció megnyerő: van egy csábító banki kamat, és annak az ígérete, hogy igen alacsony kockázat vállalásával extra hozamhoz és mindeközben rugalmas megtakarításhoz juthatunk, ha a bankbetét mellett legalább ugyanannyi pénzt befektetési alapban is elhelyezünk.

Konstrukciós hibából több is akad. Rögtön mindjárt az, hogy a mézesmadzagnak szánt akciós kamat, amellyel a befektetőt 1–2 éves időtávra behúzzák a bankba, valójában csupán néhány hónapra vonatkozik, annak letelte után viszont akár a felére is visszaeshet. A másik buktató az, hogy egy rövid távú jövőbeli kamatígéret keveredik össze a befektetési alapok múltbeli hozamával. A valóságban semmi nem garantálja számára azt, hogy a pár hónapos akciós betéti kamaton felül pontosan mekkora hozamot tehet majd zsebre e megoldással, arról pedig sosem szól a fáma, hogy a befektetési alapos rész esetleges vesztesége éppenséggel le is nullázhatja a betétlekötésen képződő kamatot, sőt akár a befektetett tőke egy részét is elviheti. Vagyis az ügyfél éppenséggel kevesebb pénzt is kézhez kaphat, mint amennyit betett.

A harmadik buktató a likviditással kapcsolatos: a megtakarítás befektetési alapos felét az akciós betét lekötési idejénél jellemzően hosszabb időre kell a bankban elhelyezni, s így – hiába van szó nyíltvégű befektetési jegyekről – idő előtt csak veszteséggel (például a sima visszaváltásnál 1 százalékponttal magasabb díj ellenében) juthatunk a pénzhez.

Mit lehet tenni? Egyszerű: el kell felejteni a bank által egybecsomagolt két terméket, s „saját kezűleg” elkülöníteni a betétbe szánt és a befektetési alapba való pénzt. Amit csak rövid távon tudunk nélkülözni, azt tegyük akciós betétbe – akkor is, ha a kamat egy picivel alacsonyabb, mint a kapcsolt termék betéti részénél. Amiről pedig több évre is lemondhatunk, azt a pénzt a betéttől teljesen függetlenül fektessük egy nyíltvégű befektetési alapba.

—-4. Válogatott alapok, dupla díjak—-

Befektetési tanácsadók kedvenc szabálya: az ügyfél diverzifikálja a portfólióját, ossza meg pénzét többféle instrumentum között. A válogatott alapok egyetlen termékben tartalmazzák többféle konstrukció jegyeit, így különböző kockázatú portfóliókat lehet kialakítani, hangzatos fantázianevekkel. Így léteznek konzervatív, vegyes, illetve dinamikus válogatások, attól függően, hogy a biztonságosabb vagy a kockázatos elemek vannak túlsúlyban. Persze az egyes alapokat mindenki maga is megvehetné külön-külön, annál is inkább, mert ha válogatott alapba teszi a pénzt, saját zsebe helyett az alapkezelőket gazdagítja. Utóbbiak ugyanis mind a beválogatott egyedi konstrukciókban, mind a végső alapban díjat számolnak fel. Ez ugyan nem magas (jellemzően csak a vagyon 0,5 százalékára rúg), de megtakarítható lenne.

Amire még érdemes figyelni: a válogatott alapok egyetlen hozzáadott értéke a folyamatos piackövetés. Kezelőik arra nagyon figyelnek, hogy ha eltolódnak a belső arányok (például amikor egy válogatott alap azonos arányban ígér pénz- , kötvény-, áru- és részvénypiaci kitettséget, s mondjuk a nyersanyagalap lefelé, a kötvénypiac pedig felfelé mozdul), akkor az alapkezelő utána megy a súlyoknak. Mindezt persze bárki maga is megteheti, ráadásul biztosan olcsóbban.

5. Feltételes kamatok

Bár az utóbbi időben kevesebbet hallani róluk, nemrég még divatosak voltak azok a speciális betétek és indexált kötvények, amelyeknél a potenciálisan fizetendő kamat mértéke valamilyen feltételtől függ. Tipikus esetben a lekötött összegre egy minimális (akár 1 százalék alatti) kamatot fizet a bank, a prémiumot viszont valamilyen külső piaci körülmény megvalósulásához köti. Ilyen lehet például a forintárfolyam alakulása. A kedvező kamat ilyen esetben csak akkor jár, ha a lekötés időtartama alatt az euró/forint jegyzése nem lép ki egy előre meghatározott sávból (volt példa 244–256, de 249–262 forintos tartományra is), ellenkező esetben a minimumígéret lép életbe. Korábban több ilyen konstrukciónál előre látni lehetett, hogy nem sok esély van a feltételek teljesülésére. Miközben a világ vezető devizapárja, az euró/dollár is képes évi 20–30 százalékos kilengésekre, ma sem reális azt várni, hogy a forint szűk sávon belül marad. Ez azért már a termékfejlesztők felelőssége is…

6. Rejtett költségek

Nem túlzás azt állítani, hogy a banki termékfejlesztők kreativitása a költségtételek kimunkálásában csúcsosodik ki. Embert próbáló feladat lenne valamennyi jogcímet összeszámolni, amelyen több-kevesebb díjat legombolnak az ügyfelekről, és mire az ember azt gondolná, hogy kiismerte a struktúrát, addigra újabb innovációkkal rukkolnak elő. Így e helyütt csak a jéghegy csúcsát jelentő „lehúzásokat” említjük meg.

Noha a betétnél elvileg a bank fizet az ügyfélnek kamatot, az élet számtalan példával szolgál arra, hogy valójában e téren is jócskán van mód trükközésre. Az egyik kisebb bank, a Banco Popolare például az akciós betétekből 0,25 százalékot kapásból lecsíp, méghozzá mókás jogcímen: ez a betétlekötési díj – vagyis fizessen az ügyfél, amiért hajlandó a banknak kölcsön adni. Az egyszeri díjat egyébként a lekötendő összegből vonják el, mielőtt még teljesítenék a lekötési megbízást, ami azért trükkös, mert így nem húzza le az ajánlatok összevetésére alkalmas egységesített betéti kamatlábat (ebkm) sem, amelynek elvileg az esetleges költségek levonása után a ténylegesen kifizetendő kamat mértékét kellene jeleznie.

A bankkölcsönök esetén a késedelmes törlesztés borsos ára lehet sokkoló. Nemcsak, hogy ketyegni kezd a normális kamatra rárakódó, 3–20 százalékos késedelmi kamat, de az sem példa nélküli, hogy sokszoros áron kiszámlázzák az A/4-es papír és a bélyeg költségét is. Így már az első írásbeli felszólítás 10 ezer forintba kerülhet, a második mondjuk 20 ezerbe, minden további levél pedig darabonként 40 ezer forintba. Ha az ügyfél valami miatt módosítani szeretné a hitelszerződés feltételeit, általában – költségplafon nélkül – a kintlévőség 2 százalékával számolhat (vagyis egy 10 milliós tartozásnál ez kapásból 200 ezer forint), és ennek akár a duplája is lehet – sőt, akár 8 százalék, mint például a néhány éve működő ÁHF Általános Hitel és Finanszírozási Zrt. esetében –, amit előtörlesztési díj címén az adósra számlázhatnak. A lejárat előtti törlesztésért ráadásul több pénzintézet már abban a pillanatban megterheli az ügyfelet, amint az jelzi igényét: a szándéknyilatkozat ára azonnal néhány ezer forint.

Meglepetések az online bankolás során is adódhatnak. A Raiffeisen Bank egy vállalati kliense például nemrégiben pusztán azért kényszerült több tízezer forint megfizetésére, mert lemondta néhány internetes állandó átutalási megbízását. Ez azért bosszantotta módfelett, mert előzetesen tisztázta az ügyintézővel, hogy az online átutalások ingyenesek, az pedig meg sem fordult a fejében, hogy lemondásuk tetemes büntetést von maga után. Persze hiába reklamált: attól, hogy az efféle költség a józanul gondolkodó embert váratlanul éri, a banknak végső soron igaza volt: a közel 40 oldalas kondíciós listában most is fellelhető ez a tételenként 1500 forintos költségelem.

—- 7. Tőkegaranciával elaltatott veszélyérzet—-

Az elmúlt három évben a befektetési alapok piacán a garantált (újabb nevükön tőkevédett, illetve hozamvédett) alapok váltak a legnépszerűbbé. Ennek fő oka a könnyű értékesíthetőség. A sales-es kollégák is szeretik a csábító marketingüzenetet: „Ha ilyen termékbe fektetsz, akkor nem veszíthetsz a tőkédből, de ha jól teljesít a kiválasztott piac, még extrahozamot is kaphatsz!”

Mindez így is van, de azt azért vegyük észre, hogy mondjuk három-négy évre a tőkevédelem elég csekély ígéret. Számoljunk csak: ha a mai évi 12 százalékos állampapír-piaci hozamok mellett kockázatmentesen befektetünk állampapírba, akkor 3 év múlva garantáltan 40,5 százalékos hozamhoz jutunk. Aki ez idő alatt örül annak, ha nulla százalékot biztosan elér, az olyan, mint a bibliai példabeszédben a szolga, aki a gazda által rábízott talentumot csak elásta a földbe, majd csodálkozott, hogy a gazda nem dicséri meg ezt a befektetési ötletet.

Természetesen a tőke- vagy hozamvédelem örömteli, ha valamely egzotikus piacba invesztál valaki, csak éppen nem biztos, hogy a legolcsóbb megoldás. Aki például 3 éves futamidejű, kínai részvényekben utazó tőkevédett alapot választ, az maga is modellezheti a befektetést. Ha 100 forintjából 71,2 forintért 12 százalékos hozamú állampapírt vesz, rögtön eléri, hogy ha a maradék 28,8 forint el is vész, lejáratkor meglesz a kezdeti tőke. Vagyis, előállította magának a tőkevédelmet, a 28,8 forintot pedig beteheti maga is kínai tőzsdeindexbe vagy nyíltvégű kínai alapba. Ha ugyanezt az alapkezelő végzi a garantált alapban, akkor ő opciót vásárol a kínai piacra, amely azt biztosítja, hogy emelkedés esetén többszörös nyereség képződik ahhoz képest, mint amit az ügyfél maga egy mezei nyílt végű alappal elérhet. Csakhogy az esetleges extraprofit nem kis része az alapkezelőnél marad. A tőkevédett alapok ugyanis drágák, ráadásul nem pusztán az éves alapkezelési díj miatt: a termék kialakításánál, a mögöttes opciók megkötésénél is felmerülnek rejtett költségek. Emellett mostanság, amikor szinte minden nagy befektetési bank gondokkal küzd, fontos hangsúlyozni, hogy a garantált alapok háttéropcióit a magyar pénzintézetek nagy londoni házakkal kötik, ezért a partnerkockázat sem elhanyagolható.

8. Múltbeli hozamok fals beállítása

Ismerős figyelmeztetés a pénzügyi termékek értékelésénél, hogy a múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőre nézve. A magánbefektetők mégis szeretnek a múlt alapján dönteni, például akkor szállnak be egy részvénybe, ha az már jó sokat emelkedett, vagy akkor ijednek meg a forinttól, amikor az éppen zuhan. E megközelítés súlyos veszteségekhez vezethet, s sajnos sokszor a pénzügyi értékesítők is rossz irányba terelik az ügyfeleket.

Nem csupán a tanácsadók és az ügynökök, hanem a bankfiókok értékesítői is gyakran rosszul interpretálják a múltat. Például lebeszélik az ügyfelet a kötvényalapról, mert az hónapokon át esett, elfelejtve, hogy éppen jó beszállási pontnál tart a piac. Plasztikus példa a kínai részvényalapok, vagy a nagy nemzetközi ingatlanpiaci alapok közelmúltbeli története is: ezeket az ügynökök akkor kezdték tömegesen ajánlani, amikor már mesés magasságokba szöktek a múltbeli hozamok – annak ellenére, hogy az éves 40–60 százalékos nyereség éppen nem a további nyereséget, hanem inkább a korrekciót valószínűsítette.

Amikor az ügynökök pénzügyileg kevésbé szakértő ügyfeleknek azért mutogatnak briliáns múltbeli hozamokat, hogy felébresszék bennük a kapzsiságot és rábeszéljék őket valami nagy kockázatú termékkombinációra, az kifejezetten tisztességtelen megközelítés. Másfelől, bármilyen termék eladásához lehet megfelelően ínycsiklandó grafikont gyártani. Másfél éve például azzal sózták rá az emberekre a kínai alapokat, hogy milyen szépen emelkedik a görbe, most pedig azzal, hogy irreálisan leesett az áruk, ezért milyen olcsók.

A múltbeli hozamsorokat azonban mi is hasznosan alkalmazhatjuk. Megnézhetjük például, melyik alapkezelő, illetve nyugdíjpénztár hogyan szerepel a versenytársaihoz képest. Érdemes mindig viszonyhozamhoz (benchmarkhoz) képest is megítélni a teljesítményeket. Ha egy intézmény tartósan meg tudja verni a hozamversenyben a konkurenseket és a benchmarkot, az valós szakértelemre utal.

9. Hitelkártyákon elbukott összegek

Elsőre azt gondolhatnánk a hitelkártyáról, hogy nem üzlet a banknak, hiszen ingyen használják az ügyfelek a pénzét, és ha rendesen időben feltöltik a kártyájukat, akkor valóban nem kell érte fizetniük (legfeljebb az egyébként tetemes éves kártyadíjat). Milyen átverés lehet tehát a hitelkártyákkal?

Lépjünk túl azon, hogy az éves fix díj – a beetetést szolgáló kezdeti időszak után – meglehetősen magas, ez ugyanis még teljesen elfogadható. Az igazi trükk a tájékozatlan, a figyelmetlen, vagy a kényszerhelyzetbe kerülő ügyfél megkopasztása. Ahogy az egyik bankár fogalmazott: „Szeretjük a trehány, nemtörődöm hitelkártyásokat”. Ha ugyanis az ügyfél készpénzfelvételre használja ezt a plasztiklapot, vagy pontatlan a törlesztéssel, illetve ha fogyasztásikölcsön-lehetőségként gondol rá, akkor a gatyája is rámehet a kamatra. Ráadásul a bankok minden apró hibát drákói szigorral torolnak meg.

Készpénzt felvenni egyes kártyákkal nem is lehet, de ha igen, akkor is rettentően drágán (2,5–3,5 százalék a jellemző díj). Ennél durvább tétel az, hogy bármilyen kis összegű és kis idejű csúszás a feltöltésben súlyos következményekkel járhat. Ha a 30 napos kamatmentes időszak után akár csak két nappal törleszt valaki, akkor is a 32 napos időszakra számolják fel a bankok a kamatot. Ha véletlenül az elvártnál kisebb összeget fizet vissza, akkor sincs kegyelem. Ha például 80 ezer forintért vesz egy hűtőszekrényt, de a kamatmentes időszak utolsó napján csak 70 ezret törleszt, 10 ezret pedig egy nappal később, akkor a 10 ezer forint után 31 napnyi kamatot kell fizetnie, de a 70 ezer forint után is törleszthet 30 napnyit.

Ám még ez sem minden. A hitelintézetek szinte minden esetben banki költség, készpénzfelvételi díj, vásárlás ellenértéke sorrendben használják fel a beérkező ügyfélpénzt. Így ha mondjuk 60 ezer forintot költöttünk, de az adott hónapban a kártyával kapcsolatban 2 ezer forint banki díj is felmerült, akkor a 60 ezer forintos utalásból a bank előbb leveszi e díjat, majd úgy érzékeli, hogy csak 58 ezer forintot törlesztettünk. A következmények egyértelműek: bár abban a hitben vagyunk, hogy időben fizettünk, mégis nyöghetjük a büntetőkamatot.

Szerencsére sok banknál megoldható, hogy a kamatmentes időszakok maximális kihasználásával valamely folyószámlájáról automatikusan egyenlítsük ki a hitelkártyával elköltött összeget, kiegészítve a banki költségekkel. Itt legfőképp arra kell figyelni, hogy legyen megfelelő fedezet a másik számlán. Ha nincs vagy bármilyen okból nem kerül át időben a pénz, biztos lehetünk benne, hogy mi húzzuk a rövidebbet.

10. Devizatrükk a treasuryből

Nem érinti a széles nagyközönséget, de érdekes banki átvágás az, ami az egyes számlák közötti devizaátváltáshoz kötődik. Ha egy vállalati ügyfél a forintszámlájáról fizet ki euróban egy szállítót, akkor devizaátváltásra kerül sor: az ügyfél forintot ad el a banknak és eurót vesz tőle. Ez ügyben már előző nap beadják a megbízásokat, illetve a bank saját céljaiból is folytat adásvételt. Délelőtt a bank üzletel, beszerzi, illetve eladja a szükséges devizákat, majd valamikor dél körül összegez, banki nyelven megcsinálja a fixinget. A trükk az, hogy a fixing árfolyamát ott rögzíti, ahol a bank szempontjából az a legkedvezőbb. Például, ha a pénzintézet az ügyfeleknek több eurót adott el, mint amennyit vett tőlük, vagyis nettó euróeladó volt, és az árfolyam aznap 260,0 és 261,5 között mozgott, akkor a fixing a magasabb érték lesz. Vagyis minden vevő 261,5 forintért kapta aznap az eurót, mert a banknak ez a kedvező ár. Ha egy ilyen napon a bank több eurót vett, mint eladott, akkor pedig az az érdeke, hogy 260,00 forinton fixálja az adásvételeket. Van mindig olyan ügyfél, aki ezzel jól jár, ám ez a kisebbség, a többséget kicsit átverték.

Igazán rosszul akkor érezheti magát az ügyfél, ha eltérő devizapárokban is vannak „többségi” megbízásai. Folytatva a példát, ha a bank elad tízezer eurót valakinek, s vesz tőle húszezer dollárt ugyanazon a napon, akkor amennyiben a bank rögzíti a legmagasabb euró/forint árfolyamot, illetve a legalacsonyabb dollár/forint kurzust az elszámoláshoz, akkor az euró/dollár keresztárfolyamban könnyen olyan érték jön ki, ahol egyáltalán nem is járt a kurzus. A bank a fixing során mindkét devizapárból a számára kedvezőt választotta ki, így pedig már irreálisan kedvezőtlen keresztárfolyam alakult ki az ügyfélnek. Erre persze ritkán derül fény, mert kis tételekről van szó. Egy igazán profi, nagyvállalati treasury nem így működik, ők nem jeleznek előre üzleteket, hanem amikor telefonálnak a bankba, akkor azonnal megkapják az aktuális árat a devizaátváltásaikra.

—-10+1 Megabukta a Lehmankötvényekkel—-

A Lehman Brothers csődje fordulópont volt az idén ősszel kicsúcsosodó pénzügyi válságban. Mintegy erre a jelre indult be a pánik a tőzsdéken, és kezdett összeomlani szinte az összes nagy befektetési bank. A Lehman Brothers hihetetlen gyorsasággal dőlt be, s így részvényei és kötvényei is elértéktelenedtek. E kötvényekből magyarok is vásároltak. A forgalmazó a Citibank Zrt. volt, s egy kisbefektető elmondása szerint minimális kockázatú, de nagy hozamú vállalati kötvényként sózták rájuk a papírokat, kiemelve azok kitűnő hitelbesorolását. Aztán amikor beütött a ménkő, a bank első dolga volt elhatárolódni az eseménytől. Azóta is mossa kezeit, a hitelminősítőkre mutogat. A befektetők kérdéseire – állításuk szerint – nem válaszolnak, mondván: a kérdéseket továbbították Londonba, s várják a választ. Teljes a bizonytalanság, egyelőre senki sem tudja, eredeti befektetésük legalább egy kis részéhez hozzájuthatnak-e valaha a kötvénytulajdonosok. Ők most egyértelműen úgy érzik, nagyon csúnyán átverték őket – Citi, Lehman, hitelminősítő, mindenki.

10+2 Rossz hitelek, kitűnő vállalati kötvényként tálalva

A másodlagos jelzálogpiaci válság során értékük jelentős részét hirtelen elveszítették azok az értékpapírok, amelyek nem voltak mások, mint egy halom másodrendű jelzálogpiaci kockázat szépen becsomagolva. Sajnos sok esetben erről éppen azok a befektetők nem tudtak semmit, akikre rásózták ezeket a bizonyos CDO-kat (collateralized debt obligation). Információink szerint idehaza a legnagyobb tételben a K&H Bank privátbanki ügyfelei részesülhettek a CDO-k „áldásaiból”. A pénzintézet belga anyabankja, a KBC utasítására terítette ezt a terméket ügyfelei körében, s a befektetők elmondása szerint annyi tájékoztatást adott, hogy kis kockázatú vállalati kötvénycsomagról van szó, amelyre likviditási garanciát vállal. Magyarán ez azt jelenti, a CDO-k bármikor eladhatók és megvehetők. A bank szava azonban a károsult ügyfelek elmondása szerint csak addig tartott, amíg be nem ütött a krach: ettől a pillanattól kezdve se információ, se pénz. Az egyenlegértesítők alapján a CDO-k értéke pár hét alatt 60–70 százalékkal zuhant, az eladhatósági ígéretből pedig semmit sem lehet érvényesíteni. Az ügyfelek szerint a bank mossa kezeit..

10+3 Ingatlanalapok – új szabályok egyetlen tollvonással

Az elmúlt hetekben a Figyelő hasábjain többször is foglalkoztunk a nyílt végű ingatlanalapokkal. A nagymértékű tőkekivonás miatt gondba került alapkezelők – amelyek a korábbi években jókora díjakat akasztottak le lényegében nulla hozzáadott értékű tevékenységért – ahelyett, hogy maguk szereztek volna pénzt a befektetők igényének kielégítésére, inkább kibulizták, hogy a pénzügyi felügyelet függessze fel tíz napra az összes alap visszaválthatóságát. Ma már újra lehet adni-venni ezeket, de az alapkezelőknek 90 nap áll rendelkezésükre, hogy a visszavásárlási igényt teljesítsék, vagyis jócskán elhúzhatják a befektető kifizetését. Az indoklás; örüljön az ügyfél, hogy eddig túl jó volt neki. Befektetői oldalról nézve azonban a sztori úgy fest: a többség pontosan azért fektetett ingatlanalapba, mert az volt az ígéret, hogy az ingatlanpiac hozamából részesedhet úgy, hogy bármikor napi áron kiszállhat a befektetéséből. Azt már nem mondták el, hogy lehet olyan helyzet, amikor egy tollvonással érvénybe léptethetik azt az „apróbetűs” lehetőséget, amely szerint már fél évet kell majd várni a pénzre. És van egy slusszpoén is: ha a befektető az új szabályozás miatt megszorul, és sürgősen pénzhez akar jutni, a „jóságos” pénzintézet szívesen ad neki lombardhitelt jó magas kamattal. Ez vajon nem átverés?